Végre szabad utat adott a kormány a nyílt forráskódnak

Kovács Attila, 2009. április 2. 20:38

Baja Ferenc, infokommunikációért felelős kormánybiztos, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára ma sajtótájékoztatón jelentette be, hogy "elérkezettnek látva az időt", a kormány nevében a MeH Infokommunikációs Államtitkársága a hazai költségvetési intézmények, államigazgatási szervek, valamint a köz-és felsőoktatás számára a nyílt forráskódú szoftver termékek államilag támogatott beszerzésének lehetőségét is megnyitotta.

Ennek nyomán mától lehetővé válik a nyílt szabványokon keresztül teljes együttműködést biztosító szoftverek és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások beszerezhetősége a központosított közbeszerzés keretében a hazai költségvetési intézmények, illetve a teljes hazai köz- és felsőoktatás számára. Az ezt lehetővé tevő keret-megállapodás megkötésére vonatkozó közbeszerzési eljárás felhívása a mai napon, azaz 2009. április 2-án jelenik meg, mégpedig teljesen egyenértékű módon a Microsoft és Novell termékek megrendelését lehetővé tevő (korábbi) megállapodásra vonatkozó kiírással.

A döntést értékelve, Baja Ferenc elmondta: az megvalósítja a teljes esélyegyenlőséget, hiszen ugyanakkora, 12-12 milliárd forint pályázati keretösszeg áll most rendelkezésre a Microsoft, illetve a nyílt rendszerek beszerzésére. Kérdésre válaszolva, a kormánybiztos elmondta, a döntés mostani meghozatalában a válság idején történő rövid távú gazdaság-élénkítési szándék is motiváló erő volt.

Bódi Gábor, a MeH szakállamtitkára elmondta: hosszú, öt éves szakmai folyamat eredményeként állt elő a döntés, ám jelenleg is folyik a szakértői munka szabadszoftver-használattal kapcsolatos javaslatok, keretrendszerek kialakításáról. Kérdésemre válaszolva, kifejtette: a pályázati kiírás két héten belül megjelenik, az elbírálás 3-4 hónapon belül meg fog történni. Továbbá: a nyílt rendszerekről, főleg a közszférában eddig szándékosan terjesztett, félrevezető szakmai/technikai információk helyett a pontos és fontos előnyöket közlő tanulmányt fognak kiadni. Ennek várható megjelenési határideje ez év május vége.

A tájékoztatón szintén megjelent Keresztesi János IVSZ-elnök stratégiai döntésnek, új közösségformálás kezdetének értékelte a ma bejelentetteket. 


Az ULX üdvözli a kormánydöntést

Szentiványi Gábor, az ULX Nyílt Forráskódú Tanácsadó és Disztribúciós Kft. ügvezető igazgatója szerkesztőségünkhöz eljuttatott e-mailben kommentálta a mai "Szabad út a nyílt forráskódnak" című bejelentést. "Az ULX egyértelműen üdvözli a MEH EKK kezdeményezését a nyílt forráskódú szoftverek beszerzésének megnyitásával kapcsolatban. Ezzel végre Magyarországon is megteremtődik az a lehetőség, hogy a világ vezető nyílt forráskódú gyártói - például a Red Hat - termékeivel és szolgáltatásaival egyenrangúan szerepelhessen közbeszerzési eljárásokban. Reméljük, hogy a most meghirdetett gyártósemlegesség a Tisztaszoftver programban is hamarosan érvényesülni fog."
 

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32