Online értékesítés Magyarországon is

Dell-HumanSoft

Széll Zoltán, 2000. március 16. 21:39
A világ második legnagyobb PC-gyártójának és a számítógépek közvetlen értékesítésében vezető Dell Computer régiónkért is felelős részlegének (EMEA) vezetői március 8-án sajtótájékoztatót tartottak a Marriott Hotelben, amelyen az anyavállalat részéről Glenn Jones marketingigazgató, Paul Carr online üzletfejlesztési igazgató és John Miller igazgató, míg magyar részről dr. Iskum Miklós, a Dell Magyarország területi igazgatója és a Humansoft igazgatója vett részt. A Dell képviselői beszámoltak a vállalat elmúlt évi eredményeiről, magyarországi terveiről, amelyek része, hogy beindítják az online értékesítést hazánkban is.
A Dell hihetetlenül dinamikusan fejlődik évek óta, a forgalom növekedésének üteme évenként 30-40 százalékos, a most véget ért 2000. pénzügyi évben a vállalat nettó árbevétele 31 százalékkal, 6,8 milliárd dollárra, tiszta nyeresége pedig 436 millió dollárra növekedett. A vállalat éves nettó árbevétele elérte a 25,3 milliárd dollárt, ami 38 százalékos növekedésnek felel meg. 1999-ben a cég magyarországi forgalmának emelkedése az átlagos piaci növekedésnél hússzor nagyobb volt.

A negyedik negyedév végére a www.dell.com honlapon keresztül realizálódott az árbevétel csaknem fele, átlagosan napi 40 millió dollárt tett ki az online bevétel - egy évvel korábban ez az érték csupán 14 millió dollár volt. A PC-piacon a Dell Európában a második, az Egyesült Államokban az első, Ázsiában és a csendes-óceáni térségben a hetedik helyen áll.

A cég tovább kívánja erősíteni piaci pozícióját Magyarországon is, ezért a www.dell.hu címen weboldalt indít a magyar ügyfelek számára, akik így közvetlenül érhetik el a vállalat legújabb termékinformációit, a termékek támogatását szolgáló szervizhálózatot és a különböző marketingkezdeményezéseket, valamint a Magyarországon értékesített összes Dell-terméket tartalmazó árjegyzéket. A weblap látogatói az általuk megadott árkategóriában maguk állíthatják össze a számukra optimális konfigurációt, és természetesen meg is rendelhetik a kiválasztott termékeket. Az oldal megjelenése és összhatása azonos lesz az EMEA más nyelvein elérhető Dell-honlapokkal. Az online üzletágat a HumanSoft Kft.-vel, a Dell legnagyobb hazai viszonteladójával közösen fogja működtetik.

A Dell a Premier Pages online eszköztára felkínálásával kíván közvetlen kapcsolatba kerülni vállalati és intézményi vásárlóival, hogy számukra biztosítsa a világszínvonalú kiszolgálást és vevőszolgálatot. A Premier Pages biztonságos és többszintű hozzáférést biztosít a Dell online szolgáltatásainak széles köréhez, például a termékek adott árszintű konfigurálásához, a megrendelt áruk és készletek ügyfélspecifikus kimutatások útján való követéséhez, a Dell-termékek piaci megjelenésének menetrendjéhez, valamint az ügyfélszolgálat és követőszolgálat illetékes képviselőinek megkereséséhez. A Dell már több mint 40 ezer Premier Pages oldalt alakított ki a világ különböző országaiban levő ügyfelei számára.

Az EMEA-régióban az online értékesítés már 38%-át adja a vállalat bevételének; a korábbi évben ez az érték még csak 17% volt. A 2000. pénzügyi év negyedik negyedévében a vállalat EMEA-régiót kiszolgáló online boltjának látogatottsága 53%-kal nőtt az előző negyedévhez képest. A Dell Premier Pages szolgáltatását is egyre többen veszik igénybe a régióban.

A Dell képviselői szerint a magyar piacban, amely eddig is tekintélyes és tartós növekedést tudott felmutatni, még óriási lehetőségek rejlenek. A közvetlen üzleti modell kulcsfontosságú elemeinek - azaz a korszerű technikát megtestesítő termékek testre szabott kialakításának és rövid határidőre való szállításának, továbbá az online beszerzésnek és támogatásnak - kiaknázásával a Dell magyar partnerei számára ugyanazt az online kiszolgálást kívánja biztosítani, mint amerikai és nyugat- európai ügyfeleinek.

Kulcsszavak: Dell Dell-hu +céginfo

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

HONOR tippek ahhoz, hogy óvjuk adatainkat

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 11:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36