Jelentősen visszafogják a cégek IT-költéseiket

MTI Sajtóadatbank, 2009. május 15. 09:20

A gazdasági válság miatt a magyar nagyvállalatok 10-20, de esetenként akár 50 százalékkal is kevesebbet költenek informatikai (IT) hálózatuk működtetésére és fejlesztésére, mint korábban, ugyanakkor alapvető elvárásuk, hogy a cégen belül az informatikai szolgáltatás szintje ne csökkenjen.

Rejtő Barnabás, a HP Magyarország hálózati megoldások üzletágvezetője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: a vállalatok informatikai részlegei eltérő módon reagálnak az új helyzetre. Egyes cégek a már meglévő, de eddig tartalékolt hardvereket üzemelik be, míg mások az informatikai szolgáltatóktól igénybe vett megoldások díjainak csökkentésével, illetve a szolgáltatások visszafogásával próbálnak meg kijönni a korábbinál kisebb költségvetésből.

 Rejtő Barnabás kifejtette: a nagyvállalatok általános magatartása, hogy az IT beruházási és fejlesztési költségeket (CAPEX) drasztikusan visszafogják, s eszközt szinte nem is vásárolnak. Ha mégis, csak akkor, ha a beruházás nagyon gyorsan, két-három éven belül, de lehetőleg még adott éven belül megtérül. Hasonlóan visszavágják a mindennapi működtetési kiadásokat (OPEX) is, de elvárják, hogy az IT-rendszerek ugyanúgy funkcionáljanak, mint korábban. Ezért cégek IT-részlegei kevesebbet költenek szolgáltatásra is, s például a rendszerek hibáinak javítását jóval olcsóbban, s már nem 4 órán, hanem 24 órán belül kérik.

 A válság egyik pozitív hatása, hogy nagyon sok ügyfél végre felméreti, milyen, s mekkora kapacitású telekommunikációs, adatátviteli hálózata, IT-rendszere van, s ehhez igazítja esetleges fejlesztéseit. Ez azért is költséghatékony, mert korábban sok olyan megoldást megvettek, amikre nem is volt igazából szükségük. Rejtő Barnabás elmondta, a cégek egyelőre nem nyilatkoznak arról, meddig tart a költségek visszafogása, többségük ugyanis ezekben a hetekben és hónapokban a túlélésért küzd.

 A HP Magyarország tapasztalatai szerint megváltoztak az adatkommunikációval kapcsolatos elvárások is. A vállalatok minél gyorsabb adatátvitelt szeretnének, de sokszor hiába növelik a sávszélességet, a rendszer ugyanolyan lassú marad. A több telephelyes vállalatoknál a másik jellemző elvárás az adatközponti centralizáció, amelynek során a végpontokról a központba kerülnek át az IT infrastruktúra elemei, például a szerverek, a tárolók, ahol jobb kihasználással szintén költségelőnyre lehet szert tenni.

Kulcsszavak: fejlesztés +céginfo trend

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36