Saját ügyvédje szerint is nehéz helyzetben van az Intel az EU-val szemben, de fellebbez
Mint ismeretes, az Európai Bizottság (EB) 1,06 milliárd eurós, rekordösszegű pénzbüntetést szabott ki az Intel processzorgyártóra, amiért a társaság illegális kedvezményekkel és más versenyellenes módszerekkel igyekezett kiszorítani a rivális AMD-t a piacról. A vizsgálat szerint amennyiben egy gyártó vállalta, hogy szinte kizárólag az Intel processzorait részesíti előnyben, komoly összegű árkedvezményt kapott a cégtől, ugyanígy járt el az Intel akkor is, ha az AMD újdonságait csak megkésve vezették be a PC-gyártók a piacra. Mivel mára az AMD maradt az egyetlen igazi, ám már így is jelentős piaci hátrányban levő rivális, a vállalat háttérbeszorítása azt a veszélyt hordozza magában, hogy a piac beszűkül, a fejlesztések az elkényelmesedett Intelnél lelassulnak, az árak pedig elindulnak felfelé. Az EU tehát saját polgárai védelmében szabta ki a rekordösszegű, 1,06 milliárd eurós büntetést.
Bruce Sewell, az Intel vezető jogi szakértője szerint korántsem rózsás a vállalat helyzete az ügyben. Szerinte a fellebbezési hatóság, az európai bíróság várhatóan helybenhagyja majd az EB határozatát. Éppen ezért nem teljesen logikus, miért döntött a vállalat mégis a fellebbezés mellett. A dolgok jelenlegi állása szerint az Intel nem esélyes, az EU pedig nem mutatott olyan szándékot, hogy enyhítenének a büntetésen. Az ezek szerint talán leginkább a cég beismerését elkerülendő fellebbezés meglehetősen esélyes, ám a piacot hosszú távon az elemzők szerint mégsem az EU fogja majd megmenteni. Egyre több bejelentés utal arra, hogy a két nagy grafikus magokat gyártó leányvállalt, az AMD keretén belül működő ATI és az Nvidia is beszállna chip piacra. Az Nvidia egyenesen saját asztali processzorokat vizionál, amire elméletileg minden esélye meg is van, hiszen a grafikus processzorok technológiája mára párban áll az asztali gépek központi magjaival, mind összetettségben, mind tranzisztorszámban, vagy teljesítményben.
Kapcsolódó cikkek
- Történetének legjobb első negyedéves eredményét könyvelte el az Intel
- Az Intel pénzén végre nyereséges az AMD
- Maga az AMD-menedzser sem venne AMD-gépet
- 875 százalékkal magasabb az Intel nettó bevétele
- Trösztellenes szövetségi per indul az Intel ellen
- AMD-Intel: 1,25 milliárd a békülés ára
- Az EU figyelmezteti az Oracle-t a Sun felvásárlása miatt
- Az Intel profitja nyolc százalékkal csökkent
- Brüsszel bizonyítékokkal támasztotta alá az Intelre kivetett versenyjogi bírságot
- Az Intel feljavított folyó negyedévi bevétel-előrejelzése
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hazánkban is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
Magyarországon is versenyhátrányba kerülnek azok a munkavállalók, akik nem képesek alkalmazni a mesterséges intelligenciát (MI), és azon médiavállalatok, amelyek nem integrálják az új technológiákat a munkafolyamataikba – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányában, hozzátéve: a magyarok inkább pozitívan gondolnak az MI-megoldásokra.
Indul az emberszabású robotok sorozatgyártása
Már jövőre megindulhat az első ipari célú humanoid robotok sorozatgyártása. Ezekkel az eszközökkel a manuális tevékenységek több mint fele automatizálható. Az emberszabású robotok bevezető ára 80.000 euró körül várható, de így is nagyjából másfél év alatt megtérül egy ilyen beruházás – mutatta ki tanulmányában a stuttgarti központú Horváth csoport, amelynek magyarországi tagja az IFUA Horváth.
KPMG: Az energiaipar sem ússza meg a genAI bevezetését
Óvatosak a generatív mesterséges intelligencia bevezetése kapcsán az energiaipari vezetők. A KPMG Global Energy CEO Outlook legutóbbi kutatása szerint a vezérigazgatók a jelenlegi ingatag geopolitikai és politikai helyzetben is bizakodóak a növekedési kilátásokat illetően, a befektetések terén pedig legfőbb prioritásuk a generatív mesterséges intelligencia. Lelkesedésüket mérséklik azonban az etikai problémák és a kiberbiztonsági kockázatok. A kutatásból az is kiderül, hogy a vezérigazgatók az ESG-t ma már az üzleti siker egyik alapjának tartják.
A műanyaghulladékot a felére csökkentették az ABB finnországi gyárában
A hulladékok újrahasznosítására irányuló innovatív eljárások bevezetésével az ABB finnországi Porvoóban találha-tó gyártóüzeme 50 százalékkal csökkentette a vegyes műanyaghulladék mennyiségét, és 2023-ban közel 20 száza-lékkal javította az újrahasznosítás arányát. Az újrahasznosítási erőfeszítések fontos lépést jelentenek a Föld erőfor-rásainak megőrzése és az ügyfelek fenntarthatósági kötelezettségvállalásainak támogatása felé; ezen erőfeszítések 2024-ben 16 égerfa átlagos súlyának megfelelő mennyiségű polipropilént takarítanak meg.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.