Új bevetésirányítási rendszer a BRFK-n
Új bevetésirányítási rendszer működik június 1-jétől a fővárosban, amelyben világszínvonalú térinformatikai rendszer segíti a bevetést irányítók munkáját - jelentette be Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány hétfői sajtótájékoztatóján. Elmondása szerint a jövőben gyorsabb, hatékonyabb lesz a rendőri intézkedés az új rendszer segítségével.
A városban működő térfigyelő kamerák képei megjelennek a bevetésirányító központban is, ez jelentős hátteret, információt nyújt a rendőri intézkedésekhez - fejtette ki. Emellett a bevetést irányítók számára valós időben nyomon követhető lesz minden, Budapesten szolgálatot teljesítő rendőr helyzete, hogy küldhetők-e intézkedésre. Ez nagyban segíti a járőrökkel kapcsolatos rendőri intézkedéseket, gyorsabban tudnak kimenni egy-egy helyszínre, és az elkövetőket nagyobb eséllyel tudják elfogni még a helyszínen vagy annak közelében - tette hozzá.
A rendőrfőkapitány elmondta: a központot két hónapja alakították ki a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, és részben a különböző nagy rendezvények rendőri biztosítását, részben pedig a mindennapi munkát irányítják innen.
A központban hat bevetésirányító ül a munkapultoknál, és fogadja a segélyhívó vonalakat kezelőktől kapott alapinformációkat. A bevetésirányítók minden intézkedést megtesznek: a helyszínre küldik a szükséges rendőri erőket, a szemlebizottságot, ha kell, értesítik a mentőket és a tűzoltóságot. Erről intézkedési lapot töltenek ki. A bevetésirányítók a régióban lévő valamennyi kapitányság összes járőrét utasíthatják, és bármelyik szabad járőrt a helyszínre irányíthatják, sőt akár más régióból is a helyszínre küldhetnek járőrt, ha szükségesnek látják.
Ha a kerületi ügyeleteshez továbbítják az alapinformációt, akkor annak ugyanolyan intézkedési lapot kell kitöltenie.
Tóth Gábor elmondta: abban bízik, hogy a fővárosi rendőrséghez évente érkező 1,8 millió telefonhívásból "nem vész el egy sem", vagy kevesebb, mint korábban. Azt ígérte, az új rendszer bevetetése után "nem lesz kapcsolgatás", hogy a központ után arra is várnai kelljen a bejelentőnek, hogy a kerületi ügyeletes felvegye a telefont és intézkedjen.
Emellett a BRFK-n június 1-jétől - a budapesti polgárőrszövetséggel együttműködve - tíz kerületben bevezetik a rendszeres rendőr-polgárőr közös járőrözést, ami legalább tíz, de esetenként akár 20 járőrautóval is többet jelenthet a főváros közterületein. A BRFK célja ennek az együttműködésnek a kiterjesztése - mondta a főkapitány.
Hozzátette: a közelmúltban a közlekedésrendészeten dolgozók váltását eltolták, mert azt tapasztalták, hogy pont abban az időben van szükség a rendőri jelenlétre, amikor a szolgálatváltás történik. A kedvező tapasztalatok alapján szintén június 1-jétől az akcióosztályon és a bevetési főosztályon is eltolják a váltást, így az új rendszerben akkor is lesz helyszínre küldhető járőrautó, amikor a kerületi kapitányságokon a szolgálatváltás történik.
Kapcsolódó cikkek
- NFÜ: kiépülnek az önkormányzati e-szolgáltató központok a régiókban
- Hét regionális központja lesz az e-önkormányzati szolgáltatásoknak
- 12 külhoni szervezet eMagyar/eRégió pontjai nyertek támogatást
- Nyár közepén indul az Elektronikus Fizetési és Elszámolási Rendszer
- Interneten is kutathatók lettek a középkori oklevelek
- Elrendelte a kormány az NDK megvalósítását
- Kétezer nyílt forráskódú alkalmazás a közszektor számára
- Kiemelkedő digitalizálási munka a Zala Megyei Levéltárban
- Huszonkétmillió "eltűnt" e-mailt kutattak fel a Bush-kormány idejéből
- Elkészült a Természetvédelmi Információs Rendszer
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.