Tévhitek akadályozzák az erőforrás-kihelyezési piacot

MTI Sajtóadatbank, 2009. június 11. 13:13

Miközben a magyar informatikai outsourcing (erőforrás-kihelyezés) piaca stagnál vagy némileg csökkent, az ezen a piacon érdekelt Navigator Informatika Zrt. az első öt hónapban mintegy 15 százalékkal növelte bevételeit.

Tóthmátyás Tibor, a cég elnöke szerdán Budapesten sajtóbeszélgetésen elmondta, a cégek informatikai költségcsökkentési törekvései ellenére az outsourcing piaca és a vállalat bevételei nem nőnek olyan mértékben, mint ahogyan azt korábban várták. A növekedési várakozásaikat arra alapozták, hogy e szolgáltatás igénybe vétele akár 40 százalékkal is csökkenheti egy cég informatikai kiadásait. Hozzátette, míg korábban egy szerződést átlagosan fél év alatt lehetett megkötni, addig ma már hosszabb idő kell hozzá, mivel az ügyfelek a beszerzéseiket teljesen visszafogták, s csak a kiadások visszafogására koncentrálnak. Az elnök ugyanakkor azt várja, hogy egész ágazatok, például a bankszektor ismeri fel hamarosan az erőforrás-kihelyezés előnyeit, s vásárol ilyen szolgáltatást.

 Juhász Lajos
, a vállalat vezérigazgatója kifejtette, a piac fejlődését tévhitek is gátolják. Így például a potenciális vevők a valósággal szemben azt gondolják, hogy az outsourcing csak akkor valósítható meg, ha beruháznak. Egy másik tévhit szerint a szolgáltatás igénybe vétele drágább, mint a saját üzemeltetés, illetve sokan azt gondolják, hogy a bizalmas adataik illetéktelen kezekbe kerülhetnek.

 Az outsourcing során nem kell lecserélni a szoftvereket, s a megrendelő nem veszíti el a kontrollt az informatikai rendszere fölött, s jobb szolgáltatásban részesül, mint korábban - hangsúlyozta a szakember, aki szerint e tévhitek legnagyobb terjesztői a rendszergazdák, mert vélt egzisztenciális érdekük fűződik ahhoz, hogy cégüknél ne valósuljon meg az erőforrás-kihelyezés. Hozzátette: a szolgáltatás igénybe vételekor a rendszergazdák nem feltétlenül kerülnek utcára, mert a jó szakembereket átveszik az outsourcing során.

 A Navigator Informatika Zrt. a magyar informatikai piac egyik meghatározó informatikai outsourcing szolgáltató vállalata. Több mint 100 főt foglalkoztat, mintegy 80 ügyfelének mintegy 4.000 felhasználóját szolgálja ki. A társaság az idén 3 milliárd forint árbevételt tervez, szemben a tavalyi 2 milliárd forint alattival. A radikális növekedés azon alapul, hogy a NAVIGATOR szerint az informatikai szolgáltatások iránt a második félévben megnő az igény azért is, mert a cégek számára könnyen kiszámítható az outsuorcing előnye.

Kulcsszavak: outsourcing Navigator trend

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32