Az online kiskereskedelmet elkerülte a válság
A GKIeNET becslése alapján 2008-ban az on-line kiskereskedelmi boltok közel felének az éves nettó árbevétele nem érte el az 5 millió forintot. Igaz, arányuk magasnak mondható, ugyanakkor jelentős javulást mutat, hiszen 2-3 évvel ezelőtt, az on-line vásárlás fejlődésének korai szakaszában, az áruházaknak még több mint a háromnegyede ebbe a kategóriába tartozott. Ugyanakkor megemlítendő, hogy a forgalom 80 százalékát továbbra is a 20 legnagyobb webbolt generálja.
Magyarországon a GKIeNET felmérése szerint 2008-ban az interneten keresztül értékesítő kiskereskedelmi boltok forgalma elérte a 63 milliárd forintot, ami a teljes kiskereskedelmi forgalom egy százaléka. A korábbi évekhez képest a kiskereskedelmen belül jelentősen emelkedett az on-line értékesítés szerepe. A boltok várakozásai és a GKIeNET becslései alapján az évek óta tartó dinamikus növekedés 2009-ben is folytatódik, az év végére elérve a 95 milliárd forintos forgalmat.
A gyorsjelentés megállapítja, hogy az internetes vásárlás elterjedésének változatlanul az egyik legfőbb akadálya a fogyasztói bizalom hiánya. A vásárlók nem szívesen fizetnek előre olyan javakért, amelyeket csak a képernyőjükön láttak. A 2008-ban történt vásárlások 92 százalékában utánvétes fizetést választottak a felhasználók - ebből 47 százalék volt futárszolgálatos, és mindössze 1 százalék a postai utánvét. Az esetek 44 százalékában a helyszínen készpénzzel fizettek a megrendelők, mindössze 5 százalék választotta a banki átutalást, és csak 3 százalék az on-line bankkártyás fizetési lehetőséget.
A kereskedők és a végfelhasználók közötti áruforgalmon kívül az elektronikus kereskedelem egy másik, egyre elterjedtebb formája a lakosság körében történő kereskedelem, amihez az úgynevezett on-line aukciós piacterek jelentik a legjobb közvetítői felületet. Ugyanakkor számos "kiskereskedő" is saját on-line bolt nyitása
helyett az aukciós oldalakat választja termékeinek értékesítése során.
A Vatera.hu és a Teszvesz.hu Magyarország két vezető on-line aukciós piactere, 2008-ban a rajtuk átmenő forgalom értéke megközelítette a 15 milliárd forintot (bevételt csak a közvetítés alapján számlázott jutalék hoz a cég számára), s továbbra is dinamikus bővülés várható.
Kapcsolódó cikkek
- 2011-ben helyrejön az európai IT-piac
- Az Ipsos szerint nem kell félni az üzleti modellváltástól
- Kisebb az igény felnőtt tartalmakra és online játékokra
- Az internet növekedését várják a legtöbben
- A magyar-szlovák kis- és középvállalkozások együttműködésének támogatása
- Fellendülőben a számítógép-piac - kérdőjelekkel
- Februárban kismértékben nőtt a mobilinternetes előfizetések száma
- Az orosz Szilíciumvölgy Vekszelberg vezetésével, Moszkva mellett épül
- Februárban vegyes mozgások voltak a magyar mobilpiacon
- Spórolhat a Szoftverbörzén
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.