Kiadták az első nyílt forráskódú Symbian mobilszoftvert

Milkovits Gábor, 2009. július 10. 09:00

A Symbian Alapítvány kiadta az első nyílt forráskódú Symbian mobiltelefonos operációs rendszer kódjait a szoftverfejlesztők részére, ami újabb jelentős lépés a mobilszoftverek terén.

A Nokia még tavaly kivásárolta partnereit a Symbian szoftvercégből, majd annak nyomán létrehozott egy alapítványt, amelyhez a Motorola, a Sony Ericsson, a japán NTT DoCoMo, a Texas Instruments, a Vodafone, a Samsung, az LG, és az AT&T is csatlakozott. Az alapítvány célja az, hogy a Google Android-hoz hasonlóan egy olyan nyílt forráskódú mobiltelefonos operációs rendszert fejlesszen, amely ily módon nyitva áll a külsős fejlesztők, illetve a platformra szabott alkalmazásaik garmadája előtt. A mostani lépéssel egyelőre az eddigi zárt Symbian 9 szoftver kódjait tették közkinccsé, azonban az ezen alapuló új, Symbian 2 rendszer nyilvános béta tesztváltozata néhány héten belül megjelenik. A Symbian 2 az ígéretek szerint integrálni fogja az S60, a UIQ, és a MOAP kezelőfelületeket. A Symbian azt is megígérte, hogy havonta frissíti majd az operációs rendszert, így elvileg a Symbian 3 az év vége felé máris érkezik.

A fentiek fényében érdekes hír, hogy a Nokia szeptemberben állítólag egy Google Android rendszerű, érintőképernyős okostelefont készül bemutatni. Szakértők szerint ugyanakkor nem kizárt a dolog, mivel a vezető mobilgyártónak nem árt, ha egyszerre több lábon áll, ráadásul minden követ meg kell mozgatnia, hogy megállítsa piacvesztését az oksotelefonok szegmensében. Az Android ráadásul nem kizárólag mobiltelefonos szoftver, hanem alkalmas kisebb netbook-ok platformjának és általában is kompatibilisebb a PC-környezettel, mint a mostani Symbian. Ez pedig segíthet a Nokiának abban, hogy a későbbiekben valamilyen zseb-netbook készülékkel álljon elő, amire sokan az Intel-lel való együttműködés híréből következtetnek.
 

Kulcsszavak: Symbian mobilszolg Nokia

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32