A Magyar Telekom 3-5 milliárd forintot költ innovatív termékekre
A Magyar Telekom stratégiai és üzletfejlesztési szervezete az idén 3-5 milliárd forintot fordít új képességeken alapuló termékek és szolgáltatások fejlesztésére, tesztelésére - mondta Pataki Róbert, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese csütörtökön Budapesten háttérbeszélgetésen.
A mintegy 400 munkavállalót foglalkoztató szervezet fő célja olyan új bevételi források keresése, amelyek új képességeken és innovatív termékeken, szolgáltatásokon alapulnak, felhasználva a Magyar Telekom meglévő ügyfélbázisát. Ugyanakkor nem taroznak az üzletághoz azok a fejlesztések, amelyeket rövid távon, a már meglévő piacon, meglévő szolgáltatások esetében végez a társaság.
Az üzletág száz-kétszáz ötletet vizsgál és értelmez, további tíz-húsz esetében pedig már a koncepción dolgoznak. A folyamatban, kidolgozás alatt lévő projektek száma öt-hat, három-négy pedig a kipróbálás fázisában van.
Pataki Róbert az egyik új területként az energetikát jelölte meg: az elképzelés szerint a társaság olyan digitális rendszereket épít fel, amelyek a nagyfogyasztók számára jobb pozíciók elérését teszik lehetővé az áramfogyasztás és a vásárlás területén. A kisfogyasztók villanyóráihoz pedig olyan intelligens eszközöket csatlakoztatnának, amelyek pontos információkat adnak a lakóknak arról, hogy mikor, mennyit fogyasztanak, s ennek segítségével optimalizálni tudják áram-felhasználásukat.
A vezérigazgató-helyettes elmondta azt is, hogy az első két projektet már ősszel bemutatják: a társaság két tematikus, egy egészséggel és egy környezettel, klímával foglalkozó tv-csatornát indít, amelyek saját gyártású tartalma interneten és mobilon is elérhető lesz.
Kapcsolódó cikkek
- Magyar Telekom - kisebb bevétel és nyereség
- Olcsóbb áramot és földgázt is szolgáltat immár a Magyar Telekom
- T-Mobile: küszöbön a milliomodik mobil internetező
- Felfüggesztették a Magyar Telekom tőzsdei kereskedését
- Átalakítja szervezetét a Magyar Telekom, távozik Winkler
- A Magyar Telekom száz százalékos tulajdonába került az EPT
- A Magyar Telekom 74 forint osztalékot fizet
- Az MTelekom az eredménytartalékot is igénybe veszi az osztalékhoz
- Legjobb társaságirányítás díj a Magyar Telekomnak
- Belép a villamosenergia- és földgázpiacra a Magyar Telekom
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jelentős beruházással pörgeti fel az adatközponti megoldások gyártását a Schneider Electric
Az eddigi 7 ezerről 12 ezer négyzetméterre növelte előregyártott adatközponti rendszereket készítő barcelonai üzeme méretét a Schneider Electric. Az Omdia elemzése szerint az előregyártott moduláris adatközpont-rendszerek globális forgalma 2027-ben elérheti a 8,6 milliárd dollárt.
Forradalmi áttörés az energiatárolásban: Bemutatkozik a sóalapú akkumulátor már 2025-ben
Az energiatárolás forradalmi újítás előtt áll. Miközben a lítiumion akkumulátorok uralják a piacot, az új magyar fejlesztésű nátriumion akkumulátor alapjaiban írhatja át az energiatárolás szabályait. Ez a technológia nemcsak fenntarthatóbb és biztonságosabb, hanem az otthonok és vállalkozások energiafelhasználását is új szintre emeli. Az innováció mögött álló Nádorfi Árpád nemrég elnyerte a 2024-es „Business Champions of Central Europe” díjat, amelyet a fenntarthatóság és az innováció terén elért kiemelkedő eredményeiért ítéltek oda neki. Az elismerés, a szakmai vezetése mellett, a csapata által kifejlesztett technológia globális jelentőségét is tükrözi.
A Kyndryl Magyarország elnyerte a 2024-es Great Place To Work minősítést
A Kyndryl, a világ legnagyobb IT infrastruktúra-szolgáltatója büszkén jelenti be, hogy Magyarországon elnyerte a Great Place To Work minősítést. A rangos elismerés kizárólag azon alapul, hogy a jelenlegi munkatársak mit mondanak a Kyndrylnél szerzett tapasztalataikról. A Great Place To Work a munkahelyi kultúra, a munkavállalói élmény és a vezetői magatartás globális elismerése, amely bizonyítottan piacvezető bevételt, a munkavállalók megtartását és fokozott mértékű innovációt eredményez.
Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!
Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.
Magyarországon az első brownfield megközelítésű RISE with SAP bevezetést hajtották végre sikeresen az Alteonál
Az Alteo Nyrt., Magyarország vezető megújulóenergia vállalata, sikeresen befejezte az SAP S/4HANA vállalatirányítási rendszer bevezetését. A projekt mindössze kilenc hónap alatt valósult meg, elsőként alkalmazva Magyarországon a RISE with SAP projektvezetési csomagot a barnamezős átálláshoz.