Programozási ötletpályázatot hirdet az IT Factory

forrás Prim Online, 2009. szeptember 15. 14:38

Nem szükséges fejlesztői tudás ahhoz a programozási ötletpályázathoz, melyet az egy éve létrejött IT Factory a mai napon hirdetett meg. A szakmai bizottság által kiválasztott internetes fejlesztési ötletek megvalósítását a képzési központ többek közt most induló IT factorys képzéseivel, rendszeres konzultációval, valamint az ötlet megvalósításához szükséges infrastruktúrával támogatja.

A NetAcademia Oktatóközpont 2008 őszén azzal a céllal indította útjára az IT Factoryt, hogy a minőségi informatikai oktatást minél szélesebb közönség számára elérhetővé tegye. Az IT Factory online részvételt is biztosító tanfolyamainak elvégzéséhez nincs szükség komoly előképzettségre: mindazok bekapcsolódhatnak, akik kellő érdeklődést mutatnak az adott terület iránt és hajlandóak plusz energiát befektetni a témakör mind mélyrehatóbb megismerésébe. Az első IT factorys fejlesztői képzésen tavaly 200 ember vett részt, közülük sokan azzal a céllal, hogy saját ötletük megvalósításához szakmai muníciót, támogatást kapjanak. „A programozásban az a szép, hogy a mai technológiákkal – no és persze kellő elhivatottsággal – bárki képes nagyot alkotni. Ennek köszönhetően mára az informatika az önkifejezés eszközévé vált. A NetAcademia eddig is felkarolta és segítette az ifjú tehetségeket és lelkes pályamódosítókat. Az IT Factory keretében most meghirdetett programozói ötletpályázattal ezt szeretnénk szervezett keretek közé terelni” – mondta Fóti Marcell, a NetAcademia Oktatóközpont ügyvezetője, az IT Factory elindítója.

Ötlettől a piaci bevezetésig


A pályázatra konkrét internetes alkalmazásra vonatkozó ötlettel, vagy a megvalósítás még korai szakaszában lévő projekttel lehet jelentkezni. A programozási tapasztalat nem feltétel, a lelkesedés annál inkább. A jelentkezőknek vállalniuk kell, hogy egy éven keresztül aktívan foglalkoznak programozással és az ötlet kivitelezésével. Az IT Factory szakmai bizottsága 10 ötletet választ ki és kísér el egészen a megvalósításig. Ennek keretében az oktatóközpont egy éven át 80 órányi IT Factory képzést, 40 órányi célirányos fejlesztői oktatást, folyamatos szakmai konzultációt, és a megvalósításhoz szükséges szoftver- és hardverinfrastruktúrát biztosít díjmentesen a program résztvevőinek. „A pályázók által beküldött ötleteket bizalmasan kezeljük és tiszteletben tartjuk, hogy azok az ötletgazdák szellemi alkotásai. A kiválasztott internetes ötleteknek elsősorban a megvalósítását segítjük, illetve saját lehetőségeink szerint a bevezetéshez is támogatást nyújtunk majd ” – mondta Fóti Marcell.

A magánszemélyek által benyújtott pályázatokat a szakmai zsűri 2009. szeptember 30-ig várja. A nyertesek rögtön be is csatlakozhatnak az IT Factory őszi .NET-es fejlesztői képzéseibe, melyeken mini-Amazon.com, mini-Youtube és egy számlázóprogram készítését sajátíthatják el mindössze 24 óra alatt, jó alapot kapva ezzel saját ötletük leprogramozásához.

Kapcsolódó háttéranyagok:
Az IT Factory programozói ötletpályázat részletes ismertetése:
http://itfactory.hu/docs/IT Factory Programozasi Otletpályázat.rtf

Az idén induló IT Factory tanfolyamok bemutatása:
http://itfactory.hu/docs/IT Factory kepzesek 2009 osz.rtf

A NetAcademia által korábban támogatott ifjú tehetségek eddig megvalósult internetes ötleteinek leírása: http://itfactory.hu/content.aspx?Page=Alkotas

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32