Kiterjesztették a nyomozást a Magyar Telekomnál

forrás Prim Online, 2009. szeptember 23. 08:09

Magyar Telekom bejelenti a Nemzeti Nyomozó Iroda által folytatott nyomozás kiterjesztését.

Amint azt a Magyar Telekom 2009. március 31-én bejelentette, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) ismeretlen tettes ellen nyomozást indított a Magyar Telekom Csoport tagjai által kötött bizonyos szerződések és egyéb ügyek kapcsán folyamatban lévő belső független vizsgálattal kapcsolatos kifizetések vonatkozásában hűtlen kezelés gyanúja miatt. Az NNI 2009. szeptember 21-én értesítette a Társaságot, hogy nyomozását kiterjesztette a munkavállalók személyes adataival a belső független vizsgálat keretében történt esetleges visszaélés vizsgálatára. A Társaság együttműködik az NNI-vel a nyomozás során.

A Társaság nem tudja megítélni az NNI nyomozás időigényét és annak kimenetelét. A Társaság nem tudja megítélni, hogy lesz-e és ha igen milyen hatása az NNI nyomozásnak a Társaságra, illetve annak pénzügyi beszámolóira; ugyanígy nem tudja megítélni a Társaság a nyomozásnak a belső független vizsgálatra és a folyamatban lévő egyéb hatósági vizsgálatokra gyakorolt esetleges hatását.

Fentieken túlmenően, ahogyan a Társaság korábban is kijelentette, nem tudjuk megítélni, hogy mikor zárul le a belső független vizsgálat, illetve, hogy mikor zárulnak le a folyamatban lévő hatósági vizsgálatok, valamint, hogy mi lesz azoknak a végső kimenetele, illetve hatása - ha lesz ilyen - a pénzügyi beszámolóinkra vagy működési eredményeinkre. A hatóságok büntető és polgári jogi szankciókat alkalmazhatnak a Társasággal és leányvállalataival szemben, ideértve a pénzbüntetést is, illetve további változtatásokat kezdeményezhetnek az üzleti tevékenységünk és a megfelelőségi programunk tekintetében.

közlemény

 

Kulcsszavak: Magyar Telekom jog

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy

Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.

2024. december 18. 18:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14