Hatalmas érdeklődés fogadta a Google riválisát a Google főhadiszállásán

Kiss Ádám Zoltán, 2009. szeptember 25. 08:00

A Baidu, a világ második legnagyobb keresőcégének elnöke a Google születésének helyén tartott előadást, az összegyűlt tömeg a szervezőket is meglepte. Robin Li egyértelmű hadüzenetet küldött a piacvezető keresőcégnek.

Míg a Google piacvezető szerepe megkérdőjelezhetetlen a nyugati világban, a második helyezett valójában nem a Yahoo, vagy éppen a Bing, hanem a Kínában és Ázsiában legalább ilyen részesedét birtokló Baidu. A cég vezetője a Stanford egyetemen tartott előadást, éppen ott, ahol Larry Page és Sergey Brin megálmodta a Google-t. A terem befogadóképességét meghaladva 600 diák zsúfolódott be az előadóba, ahol Li ismertette cége elképzeléseit. Mind a hangulat, mind az érdeklődés jelezte, hogy a jövő szakemberei igen fontosnak tartják a nyugaton elfeledett, és sokszor a keresők népszerűségi listájából egyszerűen kihagyott Baidu-t. Li, aki kínai állampolgár, ám egy olcsó amerikai állami egyetemen végzett, világossá tette, hogy cége a Google piacának meghódítására törekszik. A vállalatnak Ázsiában máris sikerült elérni, amit a Google-nek nyugaton, még a mértéktartó becslések szerint is a piac legalább 62 százalékát birtokolják, szemben a Google 29 százalékával, de Li szerint már 76 százalékon állnak. A cég sokkal több keresést szolgál ki, és oldalt indexel, mint a Google az USA-ban, és Li nem hagyott kétséget afelől, hogy mindezt a kapacitást előbb-utóbb megpróbálják a Google ellen fordítani. Az egyik legnagyobb különbség a két óriás között az ismertségen kívül, hogy a Google-nek sikerült termőre fordítania működését, három nap alatt termel annyi bevételt, mint a Baidu három hónap alatt. A Google nyeresége a júniussal végződő negyedévben 1,5 milliárd dollár volt 5,5 milliárd dollár bevétel után, míg ezek az adatok a Baidu esetében 56 milliót és 161 milliót mutatnak. Bár Li nem részletezte a vállalat Google elleni stratégiáját, valószínű, hogy egyelőre kivárásra játszik, míg a nyugati világban alig nő az internetezők száma, csak Kínában az elmúlt évtizedben 10 millióról 340 millióra nőtt az online felhasználók száma, és ez a tömeg jó kiindulási alap lehet jövőbeli üzleti terveikhez.
 

Kulcsszavak: Google böngésző Baidu

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32