Szabad szoftver konferencia és kiállítás a BME-n

forrás Prim Online, 2009. október 30. 08:39

2009 október 31-én, szombaton Budapesten a BME Informatikai épületében kerül megrendezésre az első Szabad Szoftver Konferencia és Kiállítás az FSF.hu Alapítvány szervezésében. A konferencia azzal a kettős céllal jött létre, hogy népszerűsítse a szabad szoftvereket és azok újdonságait Magyarországon, illetve hogy egy olyan visszatérő fórumot teremtsen, amely alkalmat ad arra, hogy a hazai érdeklődők, felhasználók, civil szervezetek és a nyílt forráskódot képviselő cégek találkozhassanak egymással.

Az első Szabad Szoftver Konferencia és Kiállítás a korábbi sikeres Ubuntu Konferenciák utódjaként jött létre. A rendezvényt több neves hazai cég is szponzorálja, akik egyben a kiállító cégek listáját is adják. A konferencia fő támogatója a hálózati biztonságtechnikával és virtualizációval foglalkozó Andrews IT Engineering Kft., kiemelt támogatóként a Magyarországon Red Hat-et képviselő ULX Nyílt Forráskódú Tanácsadó és Disztribúciós Kft. karolta fel a rendezvényt. Ezüst fokozatú támogatóként jelennek meg a következő cégek: BalaBit IT Security, Linux Akadémia és a Radixcloud.com, emellett támogatóként a Novell is kiállít.

Konferenciaprogram

A Szabad Szoftver Konferencia széles programválasztékkal jelentkezik. Három előadói és egy workshop szekció, valamint a kiállítás párhuzamosan zajlanak majd, felkínálva a lehetőséget, hogy minden látogató megtalálja a maga számára megfelelő előadást.
A Konferencián számos ismert szakember ad elő, de az általunk meghívott három kiemelt előadó tovább növeli a konferencia színvonalát.

Kiemelt előadók:


Kadlecsik József: Eredetileg fizikusként végzett, de már hosszú évek óta Linuxszal és szabad szoftverek fejlesztésével, programok a szó eredeti értelmében való hackelésével foglalkozik. Előadása: iptables és ipset A netfilter/iptables nyújtotta rugalmasságot könnyen tudjuk ötvözni kiváló teljesítménnyel, ha tűzfal szabályainkat megfűszerezzük egy kis ipset-el. Az előadásban a "miért" alapozást néhány "hogyan" recept követi, a gyakorlat felől bemutatva a megoldási lehetőségeket.

Dr. Szentiványi Gábor: az ULX ügyvezetője. Előadása: A felhőkön túl A nyílt forráskód előkelő helyen szerepel a számítási felhők világában, szinte minden kezdeményezés, legyen az közösségi, üzleti, magán vagy egyéb, egyértelműen nyílt forráskódú technológiákra épít a felhőarchitektúrák és konkrét implementációk készítésekor. Az előadás áttekintést ad arról, hogy milyen projektek, kezdeményezések, technológiák léteznek jelenleg számítási felhők, cloudok létrehozására, illetve, hogy a jövőben milyen irányok, megoldások várhatók a cloudok terjedésében.

Torma László: A Magyar Ubuntu Közösség és az FSF.hu Alapítvány aktivistája, nemzetközi Ubuntu tag. Előadása: Új technológiák az Ubuntuban Az előadáson az Ubuntuban megtalálható, vagy közeljövőben megjelenő új fejlesztésekkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Szó lesz többek között az Ubuntu One elnevezésű cloud szolgáltatásról, a Social from the Start projektről, aminek célja a közösségi szolgáltatások (például Twitter, Identica, Facebook) integrációja, a kifejezetten netbookokra és smartbookokra szánt technológiákról, mint az Ubuntu Netbook Remix és a Moblin, a Software Store elnevezésű, egységesített csomagkezelési felületről, vagy a rendszerindítási folyamat felgyorsítására tett erőfeszítésekről. Az előadás segítségével bepillantást nyerhetünk az Ubuntu izgalmas jövőjébe, ami már nincs is annyira távol.

A teljes program itt található: http://konf.fsf.hu/cgi-bin/ossc/speakers
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32