Sokkal jobban fogy a Windows 7, mint a Vista annak idején

Kiss Ádám Zoltán, 2009. november 3. 09:49

A Microsoft új operációs rendszerének értékesítési mutatói jóval kedvezőbb képet mutatnak, mint a Vista adatai a megjelentetés után közvetlenül.

A hétvégére már az internetkapcsolattal rendelkező gépek több mint 3,6 százaléka futtatott Windows 7 operációs rendszert, jóllehet a szoftver csupán alig két hete jelent meg végeleges változatban. A Net Applications adatai szerint az első 10 nap alatt befutott karrierre büszke lehet a Microsoft, különösen a Vistával történő összehasonlításban. A vista annak idején, 2007-es bemutatkozásakor csak az első hónap végére tudott 2,4 százalékot felmutatni. A lassú kezdés után sem sikerült gyorsan lendületet gyűjtenie, a 3,74 százalékos piacrészt például csupán májusra, vagyis megjelenése után 4 hónappal sikerült elérnie. A vállalat újabb operációs rendszerei mindig igen nehezen indultak, ezért is olyan fontos a Windows 7 jelek szerint gyors sikere, vagy legalábbis szép reményekre jogosító indulása. Jellemző például, hogy a mára már rangot kivívott Windows XP-ről sem az jut először eszébe a felhasználóknak, hogy megjelenésekor csak nagyon lassan kezdték el elfogadni. A hétvégére elért 3,6 százalék az elemzők szerint hét közben az üzleti szektor bekapcsolódásával felfelé, de éppen lefelé is módosulhat. A nagy kérdés egyébként is ez a vállalati szektor lehet a Microsoft számára, hiszen a legnagyobb bevételt és hasznot hozó tömeges licenc értékesítések innen, és nem a magán végfelhasználói szektorból érkeznek. A vállalatok azonban mindig óvatosabbak a magánszemélyeknél, - és a Vistától eltérően a Windows 7 esetében nem jellemző a hardver probléma, - most is akár egyéves kísérleti üzemről számoltak be, míg az összes belső szoftver hiánytalan kompatibilitását garantálni tudják.

Kulcsszavak: Windows 7

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Mennyire vannak biztonságban a jelszóval védett adataink?

Manapság egyre több és egyre nagyobb volumenűek az adatlopások, ráadásul az adatszivárgások egyre többe is kerülnek a szervezetek számára. A technológiai újításoknak köszönhetően a kibertámadások napról napra kifinomultabbak, és a legerősebb jelszót is feltörik. Ennek ellenére továbbra is ez a vállalatok által leggyakrabban használt biztonsági módszer világszerte.

2024. május 3. 09:54

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36