A Bookline.hu lett 2009. Év Internetes Kereskedője

forrás Prim Online, 2009. november 10. 18:45

A közönségszavazás, majd azt követően a szakmai zsűri döntése alapján a CIB Bank, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége, valamint a Kirowski által életre hívott „Év Internetes Kereskedője Díj” 2009. évi nyertese a Bookline.hu online áruház lett. „Az Év Legígéretesebb Internetes Kereskedője” címet a Bigyoshop.hu kapta. Az idei évben először „Az Év Innovatív Kereskedője Díjat” is kiosztották, amelyet a Netpincér.hu érdemelt ki.

„Az Év Internetes Kereskedője” díj eredményhirdetésére és ünnepélyes átadására 2009. november 10-én a CIB Bank egyik székházában került sor. A megtisztelő cím elnyerésével a Bookline.hu – amely az ötödik alkalommal megrendezett verseny során immár másodjára nyerte el a címet – idén ismét jogot szerzett arra, hogy egy évig használhassa „Az Év Internetes Kereskedője 2009” megjelölését. Ezzel elnyerte a CIB Bank által átadott értékes ólomkristály díjat, valamint a Google által felajánlott hirdetési lehetőséget. A fődíj mellett a szakmai zsűri kiválasztotta „Az Év Legígéretesebb Internetes Kereskedőjét” is, amely elismerést a Bigyoshop.hu zsebelt be. Idén első alkalommal kiosztották „Az Év Innovatív Internetes Kereskedője” díjat, amelyet a Netpincér.hu kapott, nyereményét a Vatera.hu Kft. szponzorálta és adta át.

Bookline.hu— Az Év Internetes Kereskedője

Magyarország legnagyobb internetes kereskedője. A társaság a magyar piacon kívül jelen van a
román és a szlovák internetes piacon is. A Bookline üzletfejlesztése során kiemelt hangsúlyt fektet a tevékenységi körének folyamatos bővítésére. A klasszikus antikvár és új könyvek mellett jelenleg idegen nyelvű könyvek, műszaki és drogériai termékek, játékok és ajándékok is jelen vannak a Bookline termékkínálatában. 2009-ben a Bookline márka elnyerte a Superbrands címet és ezzel egy időben a XVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) az Év Kereskedője díjjal jutalmazta a Bookline-t.

Bigyoshop.hu — Az Év Legígéretesebb Internetes Kereskedője


Különleges ajándékok egyik legnépszerűbb és a leglátogatottabb online ajándékboltja. A Bigyoshop.hu azon termékeket, ajándékötleteket forgalmazza Magyarországon elsőként, melyekhez ezidáig nem igazán lehetett hazánkban hozzájutni és nehézkes volt a külföldről való beszerzésük. Profiljuk elsősorban olyan vicces, nem mindennapi ajándékok forgalmazása, meghonosítása, mely olyan alkalmakra nyújt megoldást az ajándékozásban mint például nászajándék, születésnapi ajándék, karácsonyi ajándék, névnap vagy spontán buli. A Bigyoshop 2008 januárjában indult el az online kereskedelemben, és igen hamar nagy rajongótábort szerzett. Látogatóik a gadgetek, bigyók, kütyük, gizmók állandóan változó világáról leggyorsabban náluk értesülhetnek. Termékskálájuk folyamatosan bővül, hetente 4-5 új „bigyóval” bővítik a kínálatukat. Idén indították el a szlovákiai és romániai kiszállításukat. Hiteles, gyors információival kiemelkedik a különböző ajándékokkal foglalkozó oldalak közül.

Netpincér.hu  — Az Év Innovatív Kereskedője


A Netpincér.hu — saját jellemzése alapján — nem más, mint a világ konyhaművészete a képernyőn. Az internetes felhasználók kényelmesen és egyszerűen válogathatnak bármely, Magyarországon a megadott címre házhoz szállító étterem kínálatából. A világhálón lebonyolított vásárlások száma alapján a NetPincér.hu ma az egyik legszívesebben használt szolgáltatás a magyar internetezők között.
A választék megtekintéséhez csak a szállítási címet kell megadni, és regisztráció nélkül kényelmesen végignézhetők az étlapok. A regisztráció csupán a kiszállításhoz szükséges adatokat kéri el, a futárnak pedig csak annyit kell fizetni, mintha telefonon rendeltük volna az ételt. Újítás, hogy a rendelések kiegyenlítéséhez több online fizetési lehetőség is igénybe vehető, az egyes éttermekbe online asztalfoglalásra is mód van,valamint néhány kattintással térképen is megtekinthetjük, hogy a közelben milyen napi ebéd lehetőség kínálkozik.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32