Magyar-dél-koreai IT együttműködési fórum
A koreai technológiai fejlesztési intézet igazgatója szerint nagy lehetőségek vannak a magyar és a dél-koreai információtechnológiai (IT) együttműködésben, Magyarország már jelenleg is Dél-Korea negyedik legnagyobb együttműködő partnere az informatikában.
Kim Han-joo (Kim Han Dzsu), a Korea Institute for Advancement of Technology (KIAT) igazgatója hétfőn, a két ország közös IT-konferenciáján Budapesten elmondta: a KIAT az idén tagja lett az európai kutatási ügynökségnek (Eureka). A KIAT azon dolgozik, hogy elősegítse a dél-koreai és az európai vállalatok közötti együttműködést. Hozzátette, hogy az Eureka programban 750 millió euró keret áll Dél-Korea rendelkezésére, és decemberben 2-3 projektet hirdetnek meg a forrás egy részének a felhasználására.
A KIAT igazgatója úgy vélte, hogy Magyarország kiváló informatikai infrastruktúrával és humán erőforrással rendelkezik, és mindezekre építve stratégiai együttműködés jöhet létre a két ország vállalkozói, intézetei között.
Ji Min Jung (Dzsi Min Dzsung), a dél-koreai tudományos minisztérium (MKE) igazgatóhelyettese Magyarország előnyei között említette, hogy az internet- és a mobiltelefon-használat széles körben elterjedt. A magyar szoftverfejlesztés dinamikusan fejlődik, és ezekre alapozva bővíteni lehet az együttműködést. A rendezvényen elhangzott, hogy Dél-Korea évente 30 milliárd dollárt fordít kutatás-fejlesztésre.
Süveges-Szabó László, az ITD Hungary üzletfejlesztési igazgatója hangsúlyozta, hogy a magyar cégek stratégiai partnerként tekintenek a dél-koreai vállalatokra. Kitért arra, hogy Dél-Korea Magyarország huszadik legfontosabb kereskedelmi partnere. A két ország kereskedelmi forgalma 2008-ban 2,2 milliárd dollárt tett ki, a dél-koreai befektetők jelen vannak a magyar piacon. Adataik szerint a dél-koreai befektetések Magyarországon elérték az 1,2 milliárd dollárt.
Felhívta a koreai cégek képviselőinek figyelmét, hogy Magyarország a régió legnyitottabb országa, kereskedelmi kaput jelent az Európai Unióba és Délkelet-Európába.
A Dél-Koreai Nagykövetség Kereskedelmi Kirendeltsége (KOTRA), valamint a KIAT, az ITD Hungary és az Informatikai Vállalkozók Szövetsége (IVSZ) mintegy hatvan résztvevővel IT együttműködési konferenciát szervezett hétfőn Budapesten, ahol a két ország IT helyzetét mutatták be.
Kapcsolódó cikkek
- Üzlet és IT közötti kedvezőbb kapcsolat lehetősége
- Jövőre már növekedhet az informatikai piac
- Országos Elektronikai Klaszter alakult
- 15 milliárdot pumpál az LCD-iparba Kína
- Költségcsökkentési lehetőségek az informatikában
- Tömeges elbocsátások az IT-szektorban
- Kényszerszabadság a szilikon völgyben
- A globális piacok jelenthetnek kiutat a magyar high-tech ágazatok számára
- Önálló informatikai minisztérium ötletéről tárgyalnak?
- Obama nagy infrastrukturális beruházásokra készül
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.