Üzleti Etikai Díjat kapott a VirusBuster

forrás Prim Online, 2009. december 2. 16:08

Idén tizedik alkalommal osztották ki a rangos elismerést, melyet kisvállalati kategóriában az informatikai biztonság hazai specialistája nyert.

Tegnap este a budapesti Best Western Hungária Hotel báltermében tartott jubileumi díjátadó gálán a vállalat egészének tiszta működése részesült nem akármilyen nyilvános elismerésben. A László Ervin professzor, a Budapest Klub elnöke és Demcsák Mária, a Piac & Profit főszerkesztője által alapított Üzleti Etikai Díjat kisvállalati kategóriában Bozsó Julianna, a VirusBuster ügyvezetője vehette át.

Az ezredforduló évében létrehozott elismerés célja, hogy felhívja a hazai társadalom figyelmét azokra a cégekre, vállalatokra, amelyek felelős tevékenységükkel és gondolkodásukkal, magatartásukkal példát mutatnak, erősítik a bizalmat a társadalom és az üzleti szféra között. A kisvállalati, nemzeti, közép- és multinacionális vállalati kategóriában kiosztott nagy presztízsű díjat idén is az üzleti élet jeles képviselőiből és a díjalapítókból álló zsűri ítélte oda. A bírálók közt túlnyomó többségben olyanok ültek, akik maguk is már díjazott cég élén állnak. Az Üzleti Etikai Díj támogatói a Microsoft, a Pannon és az Electrolux.

Kulcsszavak: VirusBuster +céginfo díj

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36