Csak 2010 végére stabilizálódik a mobiltávközlés

MTI Sajtóadatbank, 2009. december 28. 10:00

Az idei 5-8 százalékos visszaesés után még jövőre sem, csak 2011-ben stabilizálódik a mobiltávközlési szektor, a szolgáltatók úgy látják, elsősorban a mobil internet viszi majd 2010-ben is előre a piacot.

Beck György, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója elmondta, a gazdasági válság hatásai jövőre még komolyan érzékelhetők lesznek, tehát még nincs vége a nehéz időszaknak. A jövő évre is 6-8 százalékos visszaesésre számítanak a mobilpiacon. Stabilizálódni várhatóan csak 2010 végére tud a piac, növekedésre pedig ezt követően lehet számítani. Kifejtette, az év elején még azt hitték, hogy válság nem érinti az iparágat, de néhány hét alatt utolérte a recesszió a mobiltávközlési szektort is. A Vodafone Magyarország felvette a kesztyűt, mindent bevetett a negatív tendenciák ellen, és ennek köszönhetően, várhatóan az évet nettó növekedéssel zárja.

 Anders Jensen, a Pannon vezérigazgatója elmondta, számításaik szerint az idén a visszaesés mintegy 5 százalékos volt a piacon, a csökkenés elsősorban a kártyás szegmensben volt tetten érhető. Alapvetően azért, mert költségeik racionalizálása során az ügyfelek nagyon sok esetben lemondtak második, vagy sok esetben akár harmadik SIM kártyájukról is. Biztató jelként érzékelhető azonban, hogy a Pannon számlás előfizetők továbbra is stabil bázist adnak. Ezen túlmenően a cég kiemelten kezeli a mobilinternetet is, ami az elvárásoknak megfelelően teljesített és nagy mértékben hozzájárult teljesítmény javításához. A Pannon megítélése szerint jövőre lassul a piaci csökkenés üteme, s így mintegy 2 százalékos zsugorodás lehet. A cég szerint a fellendülés még várat magára.

 Winkler János, a Magyar Telekom Nyrt. vezéirigazgató- helyettese kifejtette, a távközlési piac dinamikus fejlődése minden területen megtorpant. Jövőre még nem lesz fellendülés, de véleménye szerint február után már nem csökken tovább a mobil-előfizetők száma. Hozzátette, a T-Mobile például a előfizetői lojalitás program fejlesztésével azon dolgozik, hogy a negatív trend lassuljon, pozitívba forduljon.

 A Pannon szerint a bevételt illetően az elkövetkezendő néhány évben továbbra is a mobilinternet viszi előre a magyar piacot. Anders Jensen szerint hosszú távon akár egymillió internetes ügyfele is lehet a Pannonnak. Ugyanakkor a SIM-kártyák számát illetően a gépek közötti, machine-to-machine kommunikáció dominanciája várható.

 Winkler János szerint is a széles sávú internetnek van és lesz dinamizáló hatása. A forgalom tovább nő, miközben a bevétel, az alacsonyabb árak miatt már kevésbé emelkedik. A vezérigazgató-helyettes hozzátette, a mobilcégek bevételére hat az is, hogy az ügyfelek egyre okosabbak lesznek, s a belső migrációval az olcsóbb csomagokat választják.

 Beck György szerint a Vodafone is kulcsfontosságú területként tekint a mobilinternetre, s szeretné tovább növelni a mobil-internet lefedettségét is. Várja, hogy megnyíljon a lehetőség a 900-as frekvencián is erre a szolgáltatásra. Ez azért fontos, mert ezen a frekvencián jóval olcsóbb szolgáltatni, mint a 2,1-esen, mivel jóval kevesebb bázisállomás megépítésére és üzemeltetésére van szükség. Ennek a frekvenciának a pályázati kiírása mindenképpen mozgásba hozhatná a piacot. A Vodafone már teszteli a 4. generációs LTE hálózatot is. Beck György nagyon valószínűnek tartja, hogy a tavaly év végi közel 500.000 és az idei várható 850.000 után jövőre a mobil internetezők száma meghaladja az 1.000.000 előfizetőt. Kifejtette, a mobilinternet mellett nagy lehetőségeket látnak az olyan szolgáltatásokban is, mint a mobilon keresztül történő fizetés és a tartalomszolgáltatás. Ezen túlmenően új szolgáltatások széles spektruma válhatna hozzáférhetővé, ha a különböző kártyák helyett mobil készülékeket fogadnának el azonosító eszközként, amihez azonban le kellene bontani az államigazgatási gátakat.
 

Kulcsszavak: távközlés UMTS trend

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32