Nőtt a Sony nyeresége
A világ legnagyobb fogyasztói elektronikai gyártója, a japán Sony Corp. csütörtökön 79,2 milliárd jenes adózott eredményt jelentett az üzleti éve decemberrel zárult harmadik negyedévéről, majdnem nyolcszor többet az egy évvel korábbi 10,4 milliárdnál, és több mint kétszer többet az elemzői előrejelzések 33,73 milliárdos átlagánál.
A javulást főleg a tévéüzletág sikereivel és a takarékossággal magyarázták. A válság miatt csökkentették a létszámot, gyárakat zártak be, és javították a lapos képernyős televíziókat gyártó üzletág jövedelmezőségét.
A cégcsoport bevétele 3,9 százalékkal 2.240 milliárd jenre gyarapodott.
Az üzemi eredmény 146,1 milliárd jen volt tavaly október-december között, egy évvel korábban még 17,97 milliárd jent tett ki a veszteség.
Ennek hatására a cégnél javították a márciussal záruló, teljes üzleti évre szóló előrejelzést: most 70 milliárd jenes veszteségre számítanak adózás után az eddig várt 95 milliárdos veszteség helyett. A bevételi előrejelzést változatlanul hagyták 7.300 milliárd jenen.
Kapcsolódó cikkek
- Sony Alpha NEX-3 és NEX-5: a világ legkisebb cserélhető objektíves kompaktjai
- Pannon: kisebb bevétel és nyereség az első negyedévben
- 36 százalékkal csökkent a Telenor profitja
- FIFA focimeccsek Sony Bravia tv-tulajdonosoknak
- Cseppálló mini Walkmanek a Sonytól
- Eredményei alapján kifelé tart a válságból a Siemens
- A Motorola váratlanul negyedéves profitot jelentett
- Az Infineon félvezetőgyártó nyereségre váltott
- A SAP majdnem megkétszerezte eredményét
- Sony World Photography Awards 2010: a győztesek
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.