Na de ki lesz Magyarország NetMiniszterelnöke?

forrás Prim Online, 2010. március 2. 20:01

Bár talán a "valódi" miniszterelnök-jelöltek is igényt tartanának a fenti címre, hiszen ott vannak már szinte minden kilométerkőnél (kilobyte-nál), ezúttal egy a NetOkráciát a zászlajára tűző, azt valódi tartalommal megtöltő fiatalembert mutatunk be, aki - milyen cseles - mintegy előre hozott választásként már április elsején várja a netpolgárok klikkjeit!

Mindenképp érdemes szavazni a fent említett időpontban, hiszen hazánk első NetMiniszterelnöke csupán egy évet kap arra, hogy bizonyítson, száz nap türelmi idő helyett maximum száz perce lesz, hogy négymillió-kétszázezer embernek megfeleljen - állítólag ugyanis ennyien interneteznek ma Magyarországon. Sokkal többen tehát, mint amennyien szavaznak (három és félmillió) egy általános választáson. További előnye, hogy számára a nyilvánosság természetes közeg, egyébként meg nekünk, netpolgároknak a ténykedése semmibe nem kerül.

De miről is van szó? Mint arról korábban beszámoltunk, a Média Hungary 18-24 évesek számára hirdetett pályázatot, a résztvevőknek az alábbi kérdésekre kellett programot írniuk: Milyen netországot képzelnek el napjaink realitásából kiindulva? Hogyan állítanák ennek az országnak a szolgálatába az internetet? Mi az álláspontjuk az internetszabadság és -szabályozás kérdéseiben? Miként javítanának a hazai információs társadalmon? Milyen kampányeszközöket használnának fel a verseny során?

A kiválasztottak közé, a második fordulóba bejutott Horváth Dávid NetMiniszterelnök-jelölt.

A Dunaújvárosi Főiskola másodéves médiatechnológus hallgatója kampányát „2010 a NetOkrácia éve!” címmel hirdette meg, szerinte ez  a XXI-i század demokráciája. A NetMiniszterelnök-jelölt az alábbi programjához keres támogatókat:

1. NetOkratikus népszavazás – a nagyobb hatékonysággal történő, gyors voksolások élénkítik a pártok és a közvélemény kapcsolatát, és arra készteti a parlamenti erőket, hogy a reformokat közösen, mindenki által elfogadható kompromisszumokkal dolgozzák ki. Nyomást gyakorlunk a politikára, mert az internet közössége pártok feletti, tudatos és összetartó! Jelenleg az országos népszavazás kitűzésére irányuló választópolgári kezdeményezés támogatására csak aláírásgyűjtő íveken lehet aláírást gyűjteni. Online is lehetőséget kell adni az aláírásgyűjtésre! Sőt, akár magának a szavazás lebonyolítására is.
2. Nemzeti Digitális Közmű - Szakmai szervezetekkel egyeztetve 3 konkrét elképzelés született. Közművesítjük a korábban pályáztatott, de el nem nyert 450 Mhz-es és a részben kiosztott 26 GHz-es frekvenciákat, ezzel szabadon hozzáférhető szélessávú mobilinternetet teremtve. Valamint támogatom az EU gazdasági programjának, a ”Szélessávon mindenkihez”-nek a bevezetését („High-speed Internet for all”).
3. Alternatív online zenei piacmodellek bevezetése - ma Magyarországon minden egyes megvásárolt adathordozót (CD, DVD, pendrive, kazetta, stb…) üres hordozói díj terhel. Ebből pótolják a zenei alkotóknak a letöltésekből, másolásokból származó bevételkiesését. Ezt az is megfizetni, aki családi fotókat, vagy saját fájlokat tárol ezeken! A jelenlegi rendszer és esetleges későbbi tömeges díjbeszedések (internetes átalánydíj a letöltésekért) kivédése érdekében olyan üzleti modelleket akarunk, amelyekben az ingyenes tartalmak letöltése mellett a fizetős modell is megjelenik, ezzel is bevételt biztosítva az alkotóknak, tehermentesítve a felhasználót. A jelenlegi rendszer egyedül a nagy kiadók érdekeit védi, holott komoly tanulmányok mutatták ki, hogy a piac szempontjából pozitív hatásúak a széles réteget kiszolgáló, dinamikus árazású, online zeneletöltő boltok.

Dávid ott van a blogon, videókban, hírlevele van. A választópolgárok követhetik a twitteren, bejelölhetik az iWiW-en és Facebookon. De megjelenik a klasszikus médiumok, a nyomtatott sajtó, rádió és tv-s híradásokban is. Hogy kikre számít? Mindenkire, aki egyetért az elképzelésekkel, aki lát benne fantáziát. Az informatikusokra, szakmabeliekre, zenehallgatókra, diákokra és nyugdíjasokra egyaránt.
 
Április 1-jén a www.netminiszterelnok.hu-n lehet szavazni rá! Vagy másra.

A 8 jelölt itt található

 

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást

Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.

2024. május 6. 16:29

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!

Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.

2024. május 6. 13:14

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55