CeBIT 2010 - A különleges kijelző akadályozza az eBook-olvasók terjedését

MTI Sajtóadatbank, 2010. március 8. 09:31

Az amerikai Amazon online áruház elektronikus könyvolvasója, a Kindle sikerén felbuzdulva a CeBIT-en is egyre több távol-keleti gyártó mutatta be saját eBook-olvasóját. Az árak azonban továbbra sem csökkennek, mert a különleges kijelzőt csak egy cég gyárthatja az egész világon.

A hannoveri számítástechnikai kiállításon megjelent tucatnyi gyártó mind arról panaszkodik, hogy a könyvlaphoz hasonló képet adó E-ink (elektronikus tinta) technológiával működő kijelzők miatt nem csökkenhetnek jelentősen a kész eszközök árai. Az E-ink kijelzők lényege, hogy az elektronikus formában tárolt szövegeket vibrálásmentesen, szürke alapon fekete betűkkel jelenítik meg, és az ilyen tartalmak olvasása, a hagyományos monitorokkal ellentétben, nem okoz fejfájást, és az olvasó látását sem károsítja. Az eszköz másik előnye, hogy egy 160 gramm súlyú olvasóra akár egy egész könyvtárat fel lehet tölteni, és a folyamatos használat ellenére is mindössze 2-3 naponta kell az akkumulátorokat tölteni.
 Kindle nagyképernyős (A5-ös papírlap méretű) változata 489 dollár, azaz 96 ezer forint, a Magyarországon kínált kevésbé ismert olvasókat pedig 60-80 ezer forint közötti áron lehet beszerezni.

 A CeBIT-en megjelent eBook-olvasók forgalmazói szerint az árakban jelentős áttörés csak akkor várható, ha más kijelzőgyárak is előrukkolnak valamilyen, az E-ink-hez hasonló technológiával. Új technológia bevezetését, vagy az E-ink gyártási jogainak megvásárlását már több neves kijelzőgyártó is tervezi, köztük a japán Sharp, amely a kiállítók információi szerint májusban mutatja be az E-ink-hez képest lényegesen olcsóbb megoldását.

Kulcsszavak: e-book

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32