Idén még stagnál, jövőre már nő az informatikai outsourcing piac

MTI Sajtóadatbank, 2010. március 10. 09:29

Az idén még stagnálásra, ám jövőre már növekedésre számít a magyar informatikai erőforráskihelyezési piacon a Getronics, a nemzetközi vállalat szerint a jelentős költségcsökkentést lehetővé tevő outsourcing igénybe vétele a versenyszféra mellett az államigazgatásnak és az önkormányzatoknak is hasznot hozna.

Jos Schoemaker, a cég globális szolgáltatási vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, a magyar piacon az országgyűlési választások miatt sem számítanak bővülésre az egész évet illetően, mivel az állam által támogatott projektek ilyenkor lelassulnak, illetve egy részüket ki sem írják.

 A várakozásokat ugyanakkor árnyalja, hogy a második félévben, az új kormány felállását, illetve az unió által is támogatott projektek forrásainak hatékonyabb lehívását követően az informatikai (it) szolgáltatási piac élénkülése várható, s ez a szegmens az elsők között dinamizálódik a válság után.
A vezérigazgató hozzátette, a nemzetközi tapasztalatok alapján meggyőződése, hogy a kormányzat számára is nagy előnyöket hordoz az erőforráskihelyezés, mivel a költségek csökkentése révén jelentősen hozzájárul a méretgazdaságosság javításhoz.

 Jos Schoemaker kifejtette, a gazdasági válság kezdetekor azt gondolták, hogy a krízis felgyorsítja az outsourcing piac növekedését, mert a túlélés érdekében az informatikai költségeket mindenki csökkenteni fogja. A piacon azonban általános meglepetésként hatott, hogy a növekedési ütem jóval lassúbb volt a vártnál, amit főként azzal magyaráznak, hogy túl nagy sokk érte a potenciális megrendelőket.
A vezérigazgató kifejtette, a piac gyorsabb fejlődése azért sem valósult meg, mert viszonylag hosszú ideig, 9-12 hónapig tart egy outsourcing projekt döntéselőkészítése, s a megrendelőknek ennél gyorsabb megoldásra volt szükségük.

 Hozzátette, tavaly világszinten a teljes outsourcing piac kissé visszaesett, igaz, ezen belül például az infrastruktúrához kapcsolható erőforráskihelyezés 4-5 százalékkal bővült. Kifejtette, a magyar piacon hasonlóan alakultak a folyamatok. Most azonban már nagyobb érdeklődést tapasztalnak, elsősorban azért, mert a vállalatok újabb költségcsökkentési lehetőségeket keresnek.

 Jos Schoemaker elmondta, az eszközértékesítés a magyar piacon is visszaesett, amit a nagyobb szolgáltatás-értékesítés nem tudott teljes mértékben ellensúlyozni. Mutatja ezt az is, hogy az informatikai szolgáltatásokat nyújtó Getronics két magyar leányvállalatának árbevétele tavaly 13 milliárd forint volt, mintegy 1 milliárd forinttal kisebb a 2008. évinél, miközben a társaságok tartani tudták üzemi eredményüket a válság miatt szűkülő piacon. Az idén a bevétel és az eredmény szinten tartása a cél.

 Ugyanakkor a bevétel háromnegyedét hozó, az outsourcing piacon működő Getronics Magyarország Kft. teljesíti azt az anyavállalati elvárást, hogy mind több bevétele legyen szolgáltatásból, s tovább javuljon az eredményessége. A központi elvárások alapján az idén az árbevétel-arányos kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredményét (EBITDA) a tavalyi 8 százalékról az idén 9 százalékra kell emelni. A Getronics másik leányvállalata regionális szolgáltató központként működik.

 A vezérigazgató a magyar piacról elmondta, az amerikai piackutató, az IDC Hungary legfrissebb adatai szerint 2009 első félévében az informatikai szolgáltatások értéke 87,5 milliárd forint volt, 15 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál. Ebből az informatikai outsourcing 12,6 százalékot tett ki, szemben az előző év azonos időszakára jellemző 11,8 százalékkal. Az év második felében azonban már nem ennyire pozitív a kép, mivel az év folyamán jó néhány üzemeltetési szerződést újratárgyaltak.

 Az amerikai piackutató leányvállalata a következő öt évben az outsourcing piac esetében átlagosan évi 1,7 százalékos bővülést jelez előre. Várakozásai szerint 2013-ban IT-szolgáltatásokra 1,2 milliárd dollárt költenek Magyarországon.
 

Kulcsszavak: Getronics-hu outsourcing

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32