A Magyar Telekom 74 forint osztalékot fizet
A Magyar Telekom közgyűlése részvényenként 74 forint osztalékot szavazott meg szerdán a részvényeseknek.
A társaság a 77 milliárd forint osztalékot a 74,2 milliárd forint nettó eredményből, míg a fennmaradó 2,8 milliárd forintot az eredménytartalékból fizeti ki. Az osztalék kifizetésének első napja május 7. A tulajdonosi megfeleltetés fordulónapja pedig április 30.
Az osztalékot a Magyar Telekom megbízása alapján a KELER Zrt. fizeti ki.
A szerdai éves rendes közgyűlésen a részvényesek 69,47 százaléka vett részt.
A közgyűlésen a napirend megszavazása előtt az egyik kisrészvényes ismét felvetette, hogy megint jogellenesen hívták össze a közgyűlést, egy másik pedig azt nehezményezte, hogy a macedón szerződésekről folytatott White and Chase-vizsgálattal összefüggésben több mint 21,5 milliárd forintot költöttek el a részvényesek pénzéből.
A kisrészvényes ez utóbbi témában megkérdezte, hogy az elnök-vezérigazgató látta-e a macedón szerződéseket, s mivel nem kapott választ, többször is hozzászólt. Emiatt kisebb, hangos vita is kialakult a kisrészvényesek között arról, hogy ki hányszor és
hány percig beszélhet a közgyűlésen.
A napirend megszavazása után a közgyűlés több, úgynevezett megismételt határozatot is hozott a 2007. évről azért, mert egy kisbefektetői per során a 2008. évi rendes közgyűlésen elfogadottakat a Fővárosi Bíróság hatályon kívül helyezte.
Ezek között szerepelt például a 2007. évi konszolidált éves beszámoló, illetve az osztalékfizetés. Tavaly szintén 74 forint osztalékot szavazott meg a közgyűlés, a pénzt a részvényeseknek már kifizették.
A közgyűlésen több kisrészvényes is felvetette, hogy ezekről a napirendi pontokról a mostani közgyűlés nem dönthet jogszerűen. A Magyar Telekom álláspontja viszont az volt, hogy jogszerű határozatokat hozhat ezekben a kérdésekben a közgyűlés.
Ezután Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója gazdasági áttekintését adott a piaci környezetről. Elmondta: a lakossági szegmensben a 3Play-szolgáltatás (telefon-internet-kábeltévé) segíti a növekedést és az ügyfelek megtartását. Emellett összesen 40 milliárd forint befektetésével a társaság elindított egy öt éves, új generációs hálózatfejlesztési programot, melynek során 1,2 millió háztartásban, a háztartások mintegy 30 százalékában nagy sebességű, másodpercenként 100 megabite-os sávszélességű vezetéket telepítenek.
Tavaly év végén 8 milliárd forint befektetésével már 170 ezer háztartást ért el a cég az optikai hálózattal.
Christopher Mattheisen kiemelte: a gazdasági recesszió a mobilpiacon is érezteti hatását, amit mutat, hogy az ügyfelek árérzékenyebbek lettek, s nőtt a lemorzsolódási arány.
A közgyűlés 1.166,377 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 93,253 milliárd forint adózott eredménnyel jóváhagyta a Magyar Telekom Csoportnak a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerint elkészített 2009. évi konszolidált éves beszámolóját.
A közgyűlés elfogadta a magyar számviteli szabályok (HAR) szerint elkészített 2009. évi éves beszámolót is, 968,412 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 74,227 milliárd forint adózott eredménnyel.
A közgyűlés felhatalmazta az igazgatóságot arra, hogy legfeljebb 104.274.254 darab, egyenként 100 forintos névértékű Magyar Telekom törzsrészvény vásároljon. A felhatalmazás célja, hogy a Magyar Telekom jelenlegi részvényesi javadalmazási politikája kibővíthetővé váljon. Ugyanakkor az igazgatóság továbbra is úgy gondolja, hogy a részvényesi javadalmazási politika fő eszköze az osztalékfizetés
maradjon.
A felhatalmazás a közgyűlési határozati javaslat elfogadásának napjától számolva 18 hónapos időtartamig érvényes. A felhatalmazás keretében megvásárolt részvények együttesen egyszer sem haladhatják meg a Magyar Telekom Nyrt. jegyzett tőkéjének a 10 százalékát. A részvények megvásárlására a tőzsdén keresztül kerül sor.
A közgyűlés új igazgatóságot is választott, mert az igazgatóság tagjainak megbízatása az alapszabály szerint a 2010. április 7-i éves rendes közgyűlésen lejárt. Az igazgatóság tagjainak megbízatása három évre szól. Az új igazgatóság tagjai: Ferri Abolhassan, Földesi István, Dietmar Frings, Gálik Mihály, Guido Kerkhoff, Thilo Kusch, Christopher Mattheisen, Klaus Nitschke, Frank Odzuck, Ralph
Rentschler és Steffen Roehn.
Az igazgatóság elnökének tiszteletdíja havonta 546.000 forint, míg a tagoké 364.000 forint.
A közgyűlés, hasonló okokból felügyelőbizottságot is választott, szintén három évre. A felügyelő bizottság tagjai: Bitó János, Bujdosó Attila, Illéssy János, Kerekes Sándor, Konrad Kreuzer, Lichnovszky Tamás, Martin Meffert, Pap László, Salamon Károly, Varga Zsoltné és Varjú György.
A felügyelőbizottság elnökének tiszteletdíja 448.000 forint, míg a tagoké 294.000 forint.
A közgyűlés a Magyar Telekom Nyrt. könyvvizsgálójának a PricewaterhouseCoopers Kft.-t választotta. A cég megbízatása legfeljebb a 2010. üzleti évet lezáró éves rendes közgyűlés napjáig tartó időszakra szól. A megbízás díja nettó 89.700.000 forint. Legfeljebb plusz, nettó 5 százalékos arányban kapcsolódó költségeket számolhat el a könyvvizsgáló.
Kapcsolódó cikkek
- A Magyar Telekom 50 forint osztalékot tervez
- A különadó miatt visszafog a Magyar Telekom
- Hitelt vesz fel a Magyar Telekom
- Távozik a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese
- Magyar Telekom: a beruházásokat és az osztalékpolitikát érintheti a különadó
- Magyar Telekom: engedély a Daten-Kontor megvásárlásához
- Megszünteti New York-i tőzsdei jelenlétét a Magyar Telekom
- Háromszáz fő elbocsátását tervezi az MTelekom
- Gyorsabban reagál a piaci változásokra a Magyar Telekom
- Magyar Telekom: fejlemény a törvényességi felügyeleti eljárásban
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.