IDC: a legdinamikusabban fejlődő nyomtatógyártó az OKI

Kovács Attila, 2010. április 27. 15:08

A cég április 27-én, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján Érdi-Krausz Gábor ügyvezető igazgató elemezte az OKI Systems (Magyarország) Kft. 2009. évi eredményeit.

Kiemelte: tavaly robbanásszerűen növelték hazai eladásaikat. Az egyes kategóriákban a cég 2009-ben 200-400 százalékkal többet értékesített, mint egy évvel korábban. A lézer- és multifunkciós lézernyomtatók átfogó kategóriájában 2472 darabról 5210-re nőtt az eladás egy év alatt, fekete-fehér lézernyomtatókból 1900-ról 4399-re. Ez a növekedés 2009 negyedik negyedévében még látványosabb, 2285 monokróm lézernyomtatót értékesítettek a 2008-as 569-hez képest. Az IDC hazai piacot értékelő elemzése szerint a színes A3-as nyomtatók területén az OKI 2009-ben 60,3 százalékos részesedésével megszerezte a vezető helyet, míg 2008-ban csak a negyedik helyen állt a minden más kategóriában vezető, a piac 60-70 százalékát birtokló HP-Samsung-Xerox trióhoz képest. Az eladások ilyen arányú növekedése több tényező együttes hatása − indokolta a fellendülést Érdi-Krausz, aki hangsúlyozta, az agresszívabb árképzés és az értékesítési stratégia kisebb változtatásai mellett az eredmények elsősorban az utóbbi idők technológiai innovációinak köszönhetők.

Az OKI nyomtatók az üzemeltetési, azaz a teljes tulajdonlási költség (TCO) tekintetében a legolcsóbbak, számos nyomtatási paraméterében pedig a legjobbak között van − fogalmazott a szakember. A vásárlók kezdik felismerni az általunk kifejlesztett és alkalmazott LED-technológia előnyeit is a hagyományos lézerekhez képest.

Fejlesztések és innovációk. A LED-technológia csak az elmúlt években kezdett népszerűvé válni a világítás és a lapos tévék piacán, elsősorban egyenletes fényük és alacsony fogyasztásuk miatt. A technológiának a nyomtatásban már 20 éves hagyománya van: az ilyen nyomtatók ugyanis – a lézernyomtatókhoz képest – kevesebb mozgó alkatrészt tartalmaznak, ezért hosszabb élettartamúak, és azonos teljesítmény mellett átlag 35 százalékkal kisebbek. Esetükben kizártak a fénytörési, vagy időzítési problémák. A kisebb pontméretnek köszönhetően jobb a nyomtatási minőség, az egyenes papírvezetés révén pedig vastagabb, nehezebb hordozóanyagok használatát is lehetővé teszik. Érdi-Krausz kiemelte: az innovációs hullám még most sem torpant meg. A cég a közeljövőben számos új, energiakímélő és ergonomikus fejlesztéssel jelentkezik. Ezek egyik az ECO módnak nevezett fejlesztés, amelynek lényege, hogy amikor a felhasználó egy vagy kétlapos nyomtatást indít, az intelligens nyomtató automatikusan dönt a nyomtatási sebesség 26-ról 16 lap/percre csökkentéséről. Elsősorban a felhasználói beavatkozások számát csökkentő kényelmi megoldás, de a dobmodulok élettartamának jobb kihasználását is segíti, hogy a cég nyomtatóiban egyetlen fényhenger (dob, drum) egység lesz majd a korábbi, színenkénti megoldás helyett. A színenkénti külön tonerek természetesen továbbra is megmaradtak.

További, elsősorban az ergonómiát szolgáló újítás a nyomtatók lapos, horizontális kialakítása. A felmérések szerint ugyanis az irodákban nem kedvelik a túlságosan robusztus berendezéseket, hiszen a mögötte vagy mellette ülők elszigetelődnek miattuk a többiektől. Erre reagálva az új C300-as és C500-as sorozatú nyomtatók magassága mintegy fele-kétharmada lesz a konkurens gyártók hasonló teljesítményű eszközeinek.

A sajtótájékoztatón továbbiakban elhangzottak közül kiemelhetők még a következők:

1. ez év júniusában jelennek meg Magyarországon az új OKI asztali színes nyomtatók (C300, C500);
2. kb. 1 millárd forintos árbevételt realizált 2009-ben az OKI Kft.;
3. 2009-től hároméves garanciát ad minden készülékére;
4. az OKI Kft. szövetségre lépett Magyarország legnagyobb orvosi szoftvergyártó cégével, az InfoMix Kft-vel;
5. mostantól a Gold Communications az OKI Kft. pr-tanácsadó cége.  

Kulcsszavak: OKI-hu +céginfo

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből

A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.

2024. december 20. 18:11

Gyorsítósávban az AutoWallis

Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.

2024. december 20. 10:06

Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett

A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.

2024. december 19. 11:42

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32