Lendületben a tárolóspecialista MHM Computer
Május 10-én sajtótájékoztatót tartott az MHM Computer Hungária Kft., amelynek ügyvezető igazgatója, Lyócsa István többek között a következő információkat tárta a megjelent újságírók elé.
Az MHM Computer idén lép működésének 15. évébe. A 2009-es év a cégnél a stabilizálás, hatékonyság és megbízhatóság növelésének időszaka volt. Megváltozott az MHM számvitele, pontosabbak lettek a belső folyamatok, integrálódtak a belső funkciók, konszolidálták a projektnyilvántartó rendszert. Továbbá az ügyfélszolgálat működése rendezetté vált. A kft-nél bevezetés alatt áll egy új hibabejelentő és nyilvántartó rendszer. Az MHM-nek sikerült stabilizálni pozicióit eddigi ügyfeleinél, illetve a társaság új ügyfeleket is szerzett.
Gyártói oldalon a hagyományos EMC és HDS eszköz- és megoldásképviselet mellett a NetApp, VMware, FalconStore ágazatokat is erősítették. 2009-ben a sikeres teljesítés mutatói között van, hogy a cég likviditása és stabilitása növekedett.
Lyócsa szerint az MHM 2010. évi feladainak főbb jellemzői a következők.
1. 2009-hez képest 15%-kal magasabb üzleti terv teljesítése (1,72 Mrd Ft);
2. az ügyfélszolgálat létszámbővítése;
3. több projekt generálása érdekében kereskedők felvétele;
4. 2010. áprilisától az MHM létszáma 4 fővel bővült, jelenleg 20 alkalmazott és 6 külső szolgáltató cég végzi a tevékenységeket.
Kapcsolódó cikkek
- Stratégiai együttműködést írt alá a spanyol Telefonica és a kínai China Unicom
- Lenovo-NEC egyesülés a láthatáron
- Nőtt az AMD profitja a negyedik negyedévben
- A vártnál jobb eredményeket közölt a Google
- Az Adobe felvásárolta a vezető adatkezelő platformot fejlesztő Demdex vállalatot
- A vártnál gyengébb eredmények a Sony Ericssonnál
- Új leányvállalattal bővíti kínai tevékenységét az Infineon
- Tíz milliárd dollár feletti bevételt vár az eBay
- Új ügyvezető a Ricoh Hungary élén
- A vártnál jobb eredmények az IBM-nél
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.