A bíróság felfüggesztette a Magyar Telekom közgyűlési döntéseinek bejegyzését
A Fővárosi Bíróság, mint cégbíróság felfüggesztette Magyar Telekom április 7-i közgyűlési határozatai nyomán megváltozott cégadatok bejegyzési eljárását - közölte a Magyar Telekom a BÉT honlapján pénteken.
A bíróság 2010. május 20-án hozott végzést, amelyben az eljárást az ügyben indult peres eljárás jogerős befejezéséig függesztette fel.
A Magyar Telekom a BÉT honlapján közölte, hogy a végzésben foglaltakkal nem ért egyet és mindent megtesz ennek érvényre juttatásáért. A közlemény hangsúlyozza: "nem zárható ki teljesen, hogy a társaságnak ezen végzés miatt további társasági jogi lépéseket kell tennie. Nem tudjuk egyértelműen kijelenteni továbbá, hogy ezen ügynek nem lesz egyéb, jelenleg előre nem látható hátrányos hatása a társasságra."
Az április 7-én megtartott részvényesi gyűlésen ismét döntöttek a 2007. évet lezáró 2008-ban tartott közgyűlési előterjesztésekről, mert azokat kisrészvényesek megtámadták a bíróságon és jogerős végzésben a bíróság megsemmisítette azokat. Az erre vonatkozó
április 7-én hozott közgyűlési határozatokat már korábban felfüggesztette a cégbíróság. Most azokat a határozatokat is felfüggesztette, amelyek cégbejegyzésben változtatást igényelnek. A határozatok között az üzleti évről szóló beszámoló mellett személyi
kérdések és az alapszabály módosítása is szerepelt.
Két kisrészvényes még 2008 májusban indított pert a társaság ellen, mert úgy ítélte meg, hogy a 2008. évi rendes közgyűlésen nem jogszerűen határoztak például az osztalékfizetésről. Az osztalékot a részvényeseknek a 2008. április 25-én kelt közgyűlési határozatnak megfelelően már kifizették.
A Magyar Telekom a per elvesztése után közölte: a problémát úgy oldja meg, hogy 2010. évi rendes közgyűlés újra szavaznak a részvényesek a 2008. évi közgyűlési döntésekről.
Az idei közgyűlésen ugyanakkor több kisrészvényes is felvetette, hogy ezekről a napirendi pontokról a mostani közgyűlés nem dönthet jogszerűen, s kilátásba helyezték, hogy újra megtámadják a határozatokat. A Magyar Telekom álláspontja viszont az volt, hogy jogszerű határozatokat hozhat ezekben a kérdésekben a közgyűlés.
Kapcsolódó cikkek
- A Magyar Telekom 50 forint osztalékot tervez
- A különadó miatt visszafog a Magyar Telekom
- Hitelt vesz fel a Magyar Telekom
- Távozik a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese
- Magyar Telekom: a beruházásokat és az osztalékpolitikát érintheti a különadó
- Magyar Telekom: engedély a Daten-Kontor megvásárlásához
- Megszünteti New York-i tőzsdei jelenlétét a Magyar Telekom
- Háromszáz fő elbocsátását tervezi az MTelekom
- Gyorsabban reagál a piaci változásokra a Magyar Telekom
- Magyar Telekom: fejlemény a törvényességi felügyeleti eljárásban
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.