Újabb eljárás a Magyar Telekom ellen
Újabb kisrészvényese adott be keresetet a Magyar Telekom ellen, és kérte több, a társaság 2010. április 7-i közgyűlésén hozott határozat hatályon kívül helyezését - közölte a távközlési cég hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A kereset hivatalos kézbesítésére még nem került sor - áll a közleményben. A Magyar Telekom a kisrészvényesi kereseti kérelemben foglaltakkal nem ért egyet, és mindent megtesz álláspontja érvényre juttatásának érdekében - fűzi hozzá a cég.
Május elején már egy másik kisrészvényes is kérte a Fővárosi Bíróságtól, mint cégbíróságtól, hogy utasítsa el a Magyar Telekomnak a 2010. évi rendes közgyűlésén hozott döntései bejegyzésére vonatkozó kérelmét. Másik két kisrészvényes pedig ezen felül kérte a bíróságtól ideiglenes intézkedés elrendelését is.
Az április 7-én megtartott éves rendes közgyűlésen a részvényesek részvényenként 74 forint osztalékról döntöttek úgy, hogy a magyar számvitel szerinti nem konszolidált 2009. évi 74,23 milliárd forint adózott nyereséget kiegészítették az eredménytartalékból több mint kétmilliárd forinttal.
Kapcsolódó cikkek
- Médiatanács: frekvenciát nyert a katolikus rádió, az NMHH nem kötelezheti az újságírókat információforrásuk felfedésére
- Nagyszabású hálózatfejlesztés újabb kilenc Somogy megyei településen
- Büntetés a Nokiának a szerzői jogok megsértéséért
- Az adatvédelmi biztos szerint erősíteni kell az adatnyilvánosságot
- Újabb YouTube-os, Ud Zrt.-hez köthető titkosszolgálati hanganyagokat vizsgálnak
- Intenzíven zajlik a vaterás csalás felderítése
- 2011 már a növekedés éve lehet az IKT szektorban
- Karácsonyi csaló a Vaterán és a Teszveszen
- "hello holnap!"
- Az ENSZ az internet szabályozását mérlegelheti
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.