Az Apple Sanghajban is megvetette lábát
Két évvel a pekingi boltnyitás után a 19 milliós dél-kínai metropolisz is megkapta a maga 1.500 négyzetméteres "Apple store"-ját. A modern putongi (Pudong) városrészben több ezer ember - a világkiállítás népszerű pavilonjai előtti képet idéző - kígyózó sorokban várt a nyitásra. Volt, aki már előző nap a helyszínre utazott, hogy az elsők között juthasson majd be; a sorelső hetven órát várt a nyitásra.
Az Apple 295. üzletében Mac számítógépeket, iPodokat és 3GS iPhonokat próbálhatnak ki az érdeklődők. Miután az iPhone 4 és az iPad hivatalosan még nincsenek jelen Kínában, így ezek egyelőre csak a feketepiacon kaphatók. A boltban 176 eladó dolgozik.
Az Apple korábbi bejelentése szerint több üzlet megnyitására készül a világ legnagyobb internet- és telefonpiacán. Sanghajban hamarosan újat nyitna és a jövő év végéig Kínában összesen húsz boltot adna át. Tavaly a cég össz eladásainak egyhatodát bonyolították az Apple-boltok.
Kínában népszerűek az Apple-termékek, becslések szerint a feketepiacon több mint kétmillió iPhone talált már gazdára. A vállalat vezetői arra számítanak, hogy van egy széles réteg Kínában, amely csak eredeti, garanciális készüléket kíván vásárolni, és ezért hajlandó borsos árat is fizetni.
Kínában a Nokia vezeti az okostelefonok piacát, a vállalat százezer kiskereskedést magában foglaló értékesítési hálózattal rendelkezik. Az IDC Chong szingapúri elemző cég becslése szerint az idén a tavalyi évhez képest 50 százalékkal - 26 millió darabbal - több okostelefon érkezik Kínába.
Kapcsolódó cikkek
- Vizsgálat indult az Apple kínai beszállítóinál
- John Browett az Apple kiskereskedelmi ágazatának új vezető alelnöke
- Minden korábbinál nagyobb negyedéves bevétel és nyereség az Apple-nél
- Kínában erősít a Microsoft
- Elhunyt Steve Jobs, az Apple atyja
- Az Apple Amerika legértékesebb vállalata
- Apple étvágy: e-könyv áruház a következő falat?
- Az Apple vált a világ legértékesebb márkájává
- A Microsoft kisebb profitot termelt, mint az Apple
- A Foxconn Kínán belül is az alacsonyabb bérű helyekre telepít át
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Copilot for Microsoft 365 már magyarul is
A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.
Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt
A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban.
A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat
Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől.
A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója
A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.
Európai akciók a kibocsátásmentességért
Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá. A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.