A japán Yahoo a Google-t választotta
A cég szabadon dönthetett, mivel a Yahoo Japannél csupán kisebbségi tulajdonos az amerikai Yahoo Inc, a részvények többsége a helyi Softbank kezében van. A japán „ál-leányvállalat” azzal indokolta döntését, hogy a Microsoft keresőtechnológiája nem felelt meg mindenben az igényeiknek, főként, ami a japán karakteres kereséseket illeti. Mivel a Google és a Yahoo mellett gyakorlatilag nincs más keresőcég a japán piacon, a döntés azt is jelenti, hogy a Google teljes ellenőrzéshez jut Japánban. A szerződés értelmében ugyanis a keresőtechnológiával együtt a Google reklámkiszolgáló megoldása is felkerül a helyi Yahoo-ra, illetve az ottani keresésekkel kapcsolatos információk is a Google-hoz futnak be.
A Microsoft élesen fogalmazva, versenyellenesnek nevezte a döntést. A cégnek nyilvánvalóan a keresésekhez kapcsolódó reklámpiac elvesztése fáj leginkább, ám a nyilvánosság előtt elsősorban az ellen kelt ki vezető jogászuk, hogy ezáltal információs monopóliumhoz juthat a Google az interneten kereső felhasználók adataira vonatkozóan. Amikor néhány éve a Microsoft meg akarta venni a Yahoo-t, a társaság egy ideig a Google irányába tapogatózott, azonban az amerikai versenyhatóságok megakadályozták az együttműködést, mivel azáltal a Google 90 százalék körüli részesedést szerzett volna az amerikai keresőpiacon. A Yahoo egyébként 2012-re áll át mind az 59 piacán a sajátjáról a Microsoft Bing-nél használt keresőmotorjának alkalmazására.
Kapcsolódó cikkek
- Egymilliárd látogató a Google oldalain
- Bing a Blackberryben
- Feljelentette az Európai Bizottságnál a Microsoft a Google-t
- Folytatódik a PR-háború a Bing és a Google között...
- IPv6 "olvasópróba" júniusban
- Google-Bing: meddig folytatódik a PR-párbaj?
- A Google szerint a Bing a Google-re építve tökéletesíti saját keresési listáját
- A Google a Yahoo és a Facebook kezdi az IPv6-os webcímek tesztelését
- CES 2011: Az Apple megpróbálja „ellopni” a show-t
- Tartja pozícióját a Google, de lassan jön föl a Bing
Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A jó webdesigner UX designer is
Bekerült egy magyar internet szolgáltató kínálatába a Starlink
Magyarországon egy hivatalos Starlink viszonteladó magyarországi képviselőjeként a Vannet Telekommunikációs Kft. kínálja elsőként üzleti ügyfeleknek magyar nyelvű támogatással a Starlink műholdas internetszolgáltatását. A gyors és rövid késleltetésű technológia a rossz internetellátottságú helyeken és másodlagos, backup szolgáltatásként is új perspektívát nyit a cégek számára.
Készülékkedvezménnyel támogatja az iskolakezdést a Vodafone
A Vodafone Magyarország egyedi ajánlattal készül az iskolakezdés időszakára: augusztus 2. és október 3. között a szolgáltató minden új, Gigabit Net csomagra előfizető vagy erre a csomagra váltó, valamint Gigabit Net szerződést meghosszabbító ügyfél számára a vezetékes internet előfizetés mellé 31 500 Ft-os készülékkedvezményt biztosít meghatározott készülékekre. Ebben az időszakban a Vodafone ONE készükékkedvezmény összevonható a Gigabit Net készülékkedvezménnyel, így a Vodafone ONE ügyfelek 52 500 Ft-ot spórolhatnak meg készülékvásárláskor.
Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?
A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.
A Zyxel Networks gyors és megfizethető WiFi 7 opciót mutat be KKV-knak
A Zyxel Networks, a biztonságos, mesterséges intelligencia alapú felhőalapú hálózati megoldások vezető szállítója, piacra dobta az NWA130BE – BE11000 WiFi 7 Triple-Radio NebulaFlex hozzáférési pontot (AP). Mivel a WiFi 7-támogatott eszközök 2024-ben válnak általánossá, az NWA130BE lehetővé teszi a kis- és középvállalkozások (KKV-k) számára, hogy páratlan hálózati sebességet, kapacitást és a lehető legjobb WiFi élményt élvezhessék.