Mobilokra szabott országos lapot indít Amerikában a News Corp.

Milkovits Gábor, 2010. augusztus 14. 08:34

Rupert Murdoch sajtómágnás cége arra készül, hogy a tabletek és okostelefonok népszerűségét kihasználva, kimondottan ezekre az eszközökre szabott, előfizetéses országos online napilapot indít a tengerentúlon.

A cél Murdoch szerint a fiatalabb célközönség elérése, akik amúgy nemigen olvassák az írott napisajtót. Erre szerinte kiválóan alkalmas az újabban divatba jött iPad és társai, no meg az okostelefonok. Ez azonban önmagában kevés lehet a sikerhez, hiszen a fiatalok inkább szerzik be az információt az ingyenes weboldalakról. Valószínű tehát, hogy az előfizetésért cserében plusz szolgáltatásokat is kínálnak majd az olvasóknak, azonban konkrétumok ez ügyben egyelőre nincsenek. Annyit lehet csak tudni a tervekről, hogy a csapatban a műszakiak mellett több tucat újságíró fog dolgozni, akik nyilván egy kicsit a célközönség szája íze szerint dolgozzák majd át a tartalmat és a felületet.

A fizetős internetes újságok sikere egyelőre egyáltalán nem biztos: az első ilyen országos lapnak számító brit The Times online kiadása július eleje óta fizetős, és a látogatottság 3 hét után 67 százalékot zuhant. A nehézség az, hogy az egyre fogyó hagyományos újságolvasók nyilván megmaradnak a papírlapoknál, míg azok, akik áttértek az internetre, vagy eleve csak ott olvassák a sajtót, megszokták, hogy ezért nem kell fizetniük. Nem véletlen, hogy az ágazat a kitörést keresi a helyzetből, az iPadesek és mobilosok meghódítása azonban nem lesz könnyű falat.
 

Kulcsszavak: újság mobiltelefon média

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32