Mégis lesz HP Android tablet, nyomtató-integrációval
A tajvani lap szerint az Androidos HP Zeen tablet egy alsó kategóriás készülék lesz, egyelőre ismeretlen Freescale ARM processzorral, 512 MB RAM-mal, 4 GB flashmemóriával és 800 x 480 képpont felbontású érintőképernyővel. Az, hogy mégiscsak piacra kerül idén ősszel, a hírforrás szerint annak köszönhető, hogy a készülékhez a Wistron kifejlesztett egy nyomtatót, amelyre közvetlenül dokkolni lehet a Zeen-t, az interfészt pedig tesztelni szeretné a HP. Meg esetleg az Androidot is, annak ellenére, hogy a világ vezető számítógépgyártója nemrég egyértelműen a Palm felvásárlásával megszerzett Web OS mellett kötelezte el magát.
A HP az idén vette meg a Palmot 1,2 milliárd dollárért, annak mobiltelefonos hardvereszközeivel és a Web OS operációs rendszerrel együtt. Hamar kiderült, hogy a legnagyobb PC-gyártónak elsősorban ez utóbbival vannak komoly tervei, ugyanis néhány hete bejelentették, hogy felfüggesztik az Android- és Windows 7-alapú tablet PC-k fejlesztését, és csak a Web OS HP tabletek fognak megjelenni, az idén őszre ígért Android- és Windows 7 modellek nem. Nemrég aztán azt is bejelentette a vállalat, hogy hamarosan saját mobiltelefonok gyártásába kezd, amelyeken kizárólag a Web OS operációs rendszer fut majd. Ha hinni lehet a Digitimes-nak, úgy az egyetlen kivétel a Zeen tablet lesz.
Kapcsolódó cikkek
- Első HP 27 hüvelykes minden egyben munkaállomás
- HP ENVY 14 Spectre Ultrabook törésálló üvegházban
- HP-bejelentések a CES előtt
- Biztonsági intelligencia megoldások a szabályszegések megfékezésére
- Új irányzatok és nyomtatócsaládok a HP-tól
- Nem változtat stratégiáján a romokban lévő HP
- Új HP asztali számítógép többfunkciós teljesítménnyel
- Új AMD processzoros HP notebook-ok
- Egyszerű és biztonságos nyomtatás Google alkalmazásokból
- A Hewlett-Packard is táblagépet dob piacra
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.
Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!
Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.
Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra
Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.
A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében
A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.