Új Halo játék évente?
A Microsoft korábban nagyjából háromévente hozott ki új Halo terméket, azonban az utóbbi másfél év jó sűrű volt. 2009 februárban jött ki ugyanis a Halo Wars, majd alig fél évre rá a Halo 3: ODST, most pedig itt van a legújabb Halo:Reach. Spencer szerint az új stratégia jobban megfelel majd a felhasználóknak, aki így úgy érezhetik, hogy nem hagyják őket cserben évekre, ugyanakkor az sincs azért kőbe vésve, hogy feltétlenül minden évben meg kell jelennie egy új Halo játéknak.
A kérdés persze az, hogy mennyire lesz sikeres a sűrűbb újítás. A sportjátékokon kívül ugyanis egy széria megújulását elsősorban az indokolja, hogy az időközben lezajlott technológiai újítások újfajta játékélményt tudnak biztosítani. Ez azért évente aligha van így, hiszen a játékkonzolok, PC-hardverek vagy operációs rendszerek sem cserélődnek ilyen gyorsasággal. A játékosok viszont könnyen úgy érezhetik, hogy az újabb és újabb játékprogramokkal egyszerűen csak lenyúlni akarják őket, anélkül, hogy valódi pluszt kapnának tőlük.
Kapcsolódó cikkek
- Kinect Star Wars: Tanuld meg irányítani az Erőt!
- Xbox Kinect szenzor az egészségért
- Ingyenes kalózos játék és tesztek a MS karácsonyi kosarában
- Kikerült a netre a Halo Reach, a Microsoft nyomoz
- Nem olcsó a Microsoft első 3D játékkonzolja
- Olajkatasztrófa Xbox videójáték
- Egyetlen integrált lapka az új Xboxban
- Halo Reach béta május 19-én
- USB flash támogatást kap az Xbox 360
- Az idei E3-on debütál (újra) a Microsoft Project Natal
Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.
A Huawei vezeti a globális okosórapiacot az IDC adatai szerint
A Huawei szállította a legtöbb okosórát világszerte az idei első három negyedévben az IDC friss jelentése szerint. A Huawei az egy évvel korábbi eladásaihoz képest 44,3 százalékkal több okosórát adott el, és 16,9 százalékos részesedéssel tartja piacvezető pozícióját az okosórák piacán. A gyártó idén több újdonsággal is megragadta a vásárlók figyelmét, köztük a HUAWEI WATCH FIT 3, a HUAWEI WATCH GT 5 és a HUAWEI WATCH D2 modellekkel.
Környezetbarát és csendes – ezek az e-autó legnagyobb előnyei a magyarok szerint
A magyarok ötöde vezetett már elektromos autót, és legtöbben a környezetbarát és csendes működést emelték ki – többek között ez derült ki az OMODA5 és az OMODA5 EV autók gyártója, a Chery Group megbízásából készült felmérésből.
Karácsonyi klasszikusok új köntösben
A mesterséges intelligencia új életre keltheti a kedvenc karácsonyi filmjeinket. A Samsung okostévéken elérhető AI alapú funkciók most a régi klasszikusokat még részletgazdagabbá és tisztábbá varázsolhatják, hogy a jól ismert ünnepi történeteket rendkívüli minőségben élvezhessük.
A LAMAX négy új stílusos hangszórót jelentett be
A LAMAX négy Bluetooth hangszóróval bővítette audiotermékeinek körét, amelyek tökéletesen ötvözik a teljesítményt, a dizájnt és a megfizethetőséget. Az új termékek közt találunk kompakt, alig több mint 300 gramm súlyú hangszórót, és nagyteljesítményű, akár 50 watt teljesítményre képes hangfalat, mindezt megfizethető árkategóriában. Az eszközök mindegyike támogatja a Bluetooth 5.3 technológiát, emellett a csomagban megtalálható 3,5 mm-es AUX kábellel is csatlakoztathatunk eszközt hozzájuk.