Tortával ünnepli magát a Google
A Google változatlanul, az egyik, ha nem a legnagyobb durranás az információ technológiában az elmúlt tíz évben. Bár erősen leegyszerűsített, de mégis némiképp találó megfogalmazás, hogy míg a 70-es évek IT cége az IBM, a 90-es éveké a Microsoft, addig a 2000-es évek vállalata a Google. A korábban mindent megsemmisítő erővel fellépő Microsoft agresszív politikájával rátelepedett az operációs és irodai rendszerek piacára, ám az internet megjelenésekor egy picit tétovázott. Ez az igen apró kis késlekedés teret adott vállaltok új nemzedékének, és ezek közül egyértelműen a Google a legnagyobb név. A cég abból az egyszerű felismerésből építette fel birodalmát, hogy hiába került fel sokmilliárd információ a világhálóra, ha nem vagyunk képesek meg is találni azokat. A Google lassan kiépítette a web2-es néven emlegetett világot, melyben a felhasználó már nem passzív, hanem aktív résztvevője a rendszernek, egyszerre tartalomszolgáltatóvá és felhasználóvá válik. Ezen az alapon kerül egyre inkább összetűzésbe a Microsofttal, hiszen a számos webalapú alkalmazás nem is olyan sokára szinte feleslegessé teszi egy kiterjedt, intelligens operációs rendszer telepítését. A sokak szemében az IT jövőjének megteremtőjeként csodált, sokak számára az új nagy fekete óriásként félt vállalat most ünnepli 12 éves fennállásának évfordulóját az oldalain elhelyezett tortával.
Kapcsolódó cikkek
- A vártnál jobb eredményeket közölt a Google
- A Google megvásárolta az eBook Technologies-t
- Rendkívüli fizetésemelés a Google-nál
- A vártnál jobb eredményekről számolt be a Google
- Heal Edina a Google új magyarországi vezetője
- Ballmer: a Google egy szörnyeteg
- A Google negyedik éve a világ legértékesebb márkája
- Arat a Google, virul az online hirdetési piac
- A vártnál nagyobb a Google negyedéves adózott eredménye
- Jelentős részvénymennyiségtől válnak meg a Google-alapítók
Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A jó webdesigner UX designer is
Bekerült egy magyar internet szolgáltató kínálatába a Starlink
Magyarországon egy hivatalos Starlink viszonteladó magyarországi képviselőjeként a Vannet Telekommunikációs Kft. kínálja elsőként üzleti ügyfeleknek magyar nyelvű támogatással a Starlink műholdas internetszolgáltatását. A gyors és rövid késleltetésű technológia a rossz internetellátottságú helyeken és másodlagos, backup szolgáltatásként is új perspektívát nyit a cégek számára.
Készülékkedvezménnyel támogatja az iskolakezdést a Vodafone
A Vodafone Magyarország egyedi ajánlattal készül az iskolakezdés időszakára: augusztus 2. és október 3. között a szolgáltató minden új, Gigabit Net csomagra előfizető vagy erre a csomagra váltó, valamint Gigabit Net szerződést meghosszabbító ügyfél számára a vezetékes internet előfizetés mellé 31 500 Ft-os készülékkedvezményt biztosít meghatározott készülékekre. Ebben az időszakban a Vodafone ONE készükékkedvezmény összevonható a Gigabit Net készülékkedvezménnyel, így a Vodafone ONE ügyfelek 52 500 Ft-ot spórolhatnak meg készülékvásárláskor.
Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?
A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.
A Zyxel Networks gyors és megfizethető WiFi 7 opciót mutat be KKV-knak
A Zyxel Networks, a biztonságos, mesterséges intelligencia alapú felhőalapú hálózati megoldások vezető szállítója, piacra dobta az NWA130BE – BE11000 WiFi 7 Triple-Radio NebulaFlex hozzáférési pontot (AP). Mivel a WiFi 7-támogatott eszközök 2024-ben válnak általánossá, az NWA130BE lehetővé teszi a kis- és középvállalkozások (KKV-k) számára, hogy páratlan hálózati sebességet, kapacitást és a lehető legjobb WiFi élményt élvezhessék.