Egyiptomban új szabályozást dolgoztak ki az SMS-küldésre a választások előtt
Egyiptomban és a térség több más országában - például Iránban - is a reformer csoportok többnyire az interneten, illetve mobiltelefon mozgósítják támogatóikat. Mahmúd el-Gveini, az egyiptomi távközlési miniszter tanácsadója arról számolt be, hogy az SMS-szolgáltatóknak ezentúl hatósági engedélyt kell beszerezniük. Szerinte ezzel nem a politikai aktivitás korlátozása a cél, inkább aggódnak amiatt, hogy olyan kéretlen üzeneteket kapnak az előfizetők, amelyek vallási feszültséget keltenek, vagy esetleg befolyásolják a tőzsdét.
Egyiptomban hatvan millióan használnak mobiltelefont. Nagyon egyszerű beszerezni, de könnyen vissza is lehet élni vele - mondta a tanácsadó. Hozzátette, hogy a tartalomszolgáltatóknak vagy pártoknak is engedélyt kell szerezniük az illetékes hatóságoktól. A mintegy 15 szolgáltató cégnek 88 ezer amerikai dollárnak megfelelő összeget kell fizetnie a jövő héten azért, hogy bejegyezzék, illetve ugyanekkora összegű biztosítékot is kell vállalnia.
Politikai aktivisták azt állítják, hogy a lépés a cenzúra leplezett változata, egy újabb eszköz a független vélemény korlátozására a november végi parlamenti választások előtt. Gamal Eid emberjogi képviselő arra panaszkodott, ők sohasem kapnak majd engedélyt a hatóságoktól ahhoz, hogy a jogsértésekről beszámolhassanak. Musztafa el-Nagar, a Nobel-békedíjas Mohamed el-Baradei reformmozgalmának tagja pedig úgy vélekedett, hogy a hatóságok az engedélyeztetéssel az ellenzéket akarják megfosztani eszközeitől. Hangoztatta ugyanakkor, hogy új megoldásokat találnak a helyzet kezelésére.
Kapcsolódó cikkek
- Szilveszterkor több mint 31 millió üzenetet küldtek a mobilosok
- Közel kilencmillió karácsonyi SMS és MMS a Vodafone-nál
- Az okostelefonok terjedésével csökkenőben az ünnepi sms-forgalom
- Újabb YouTube-os, Ud Zrt.-hez köthető titkosszolgálati hanganyagokat vizsgálnak
- Szilveszteri SMS forgalom a T-Mobile-nál
- Az amerikai kormány "eltiltotta" a szövetségi alkalmazottakat a WikiLeakstől
- Másodpercenként mintegy 200 ezer SMS-t küldenek a világban
- India is lezárhatja a Blackberry üzenő szolgáltatást, a RIM már engedett Szaúd-Arábiának
- Korlátozzák a mobilszolgáltatást a tálibok
- Napi kétmilliárd sms-t küldtek 2009-ben Kínában
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.
Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai
Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.
A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei
Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban.
Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól
A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.