Mit hozott a kétezres évek első évtizede?

Vértes Judit, 2010. december 23. 10:27

Egy 1950 fős mintán december 8 és 10 között elvégzett amerikai közvélemény-kutatás szerint az évezred első évtizedében a szélessávú internet megjelenése az, amely a legnagyobb hatást gyakorolta a társadalomra, s amely nélkül az emberek többsége nem tudna élni. Második helyen a Facebook áll, harmadikként a Google fért fel a dobogóra. Természetesen a nem és kor szerint ezek az arányok jelentősen eltértek. A nők és a fiatalabbak többsége jelentősebbnek tartotta a Facebookot, a férfiak és idősebbek a szélessávú internetet.

A Zogby által készített tanulmány kitér arra is, hogy függetlenül az utolsó évtizedtől, mi az, ami nélkül ma már jóformán élni se tudnánk. Itt is a széles sáv győzött, a megkérdezettek 28 százaléka jelölte meg a szélessávú internetet, mint számára leglényegesebbet, a második helyen az e-mail áll, 18 százalékkal. A Facebookot csak 3 százalék tartotta nélkülözhetetlennek, bár a fiatalabbak körében (18-24 év) ez az arány jóval nagyobb, 15 százalékuk mondta, hogy nem tudna nélküle élni.

A közvélemény-kutatásban azt is megkérdezték, milyen jelentős változást várnak az emberek a következő évben illetve évtizedben. A megkérdezettek 24%-a úgy véli, 2011-ben leginkább a házi szórakoztató elektronika fog fejlődni, míg magának a számítástechnikának a fejlődése a második helyre szorult.

Messzebbre nézve a megkérdezettek 43%-a gondolja azt, hogy 2020-ig általánosan elterjed az őssejt használat, és transzplantációhoz emberi szerveket tudnak majd klónozni. 40 százalék véli úgy, hogy a jövő évtized végére az egészségi állapotot feltáró  mikrochipet ültethetnek be az emberekbe. Ugyanennyien gondolják, hogy robotok végzik majd a fizikai munkát. És 36 százalékuk gondolja, hogy a virtuális valóság a házi szórakoztató eszközökben is megjelenik az évtized végére.

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot

A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.

2024. december 20. 20:03

Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből

A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.

2024. december 20. 18:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32