Csökkent az AT&T nyeresége a negyedik negyedévben
Az amerikai távközlési vállalat AT&T negyedik negyedévi nyeresége 60 százalékkal csökkent, elsősorban könyvelési sztenderdjeinek - már korábban bejelentett - módosítása miatt.
A vállalat nyeresége 2010 utolsó negyedévben 1,09 milliárd dollár, azaz részvényenként 18 cent volt szemben az egy évvel korábbi 2,73 milliárd dollárral, 46 centtel. Az egyszeri költségektől megtisztított nyereség részvényenként 55 centre nőtt az előző év hasonló időszaki 50 centről. A társaság bevételei 2,1 százalékkal 31,36 milliárd dollárra nőttek.
A Reuters által megkérdezett elemzők részvényenként 54 centes működési eredményt vártak 31,47 milliárd dolláros összbevétel mellett. "Az eredmények minden téren csalódást keltettek" – közölte a Credit Suisse elemzője. Még úgy is, hogy a nyereséget kedvező adóráták is erősítették - tette hozzá.
A vállalat - legfőbb vetélytársaihoz hasonlóan - egyre kevesebb előfizetéses ügyfélt tud csábítani. A legjobban jövedelmező üzletágban 400 ezer új ügyfelet jegyzett a vállalat az egy évvel korábbi 1,3 millióval szemben. A nem hagyományos termékek piacán 1,5 millió új ügyfelet szerzett az AT&T, olyan termékekkel, mint a mobilhálózatra kapcsolható GPS készülék és gyógyszertartó doboz. Az amerikai vállalat összesen 442 ezer új táblaszámítógép-előfizetést kötött az előző év utolsó negyedévében.
A vezeték nélküli szolgáltatásokból származó bevétel 9,9 százalékkal 15,18 milliárd dollárra nőtt, miközben a vezetékesekéből származó 3,2 százalékkal, 15,11 milliárd dollárra csökkent.
A társaság részvényeivel egy órával a tőzsdenyitást követően 2,993 százalékkal olcsóbban, 27,87 dolláros áron kereskedtek.
Kapcsolódó cikkek
- A Nokia profitja 21 százalékkal csökkent, piacot veszített
- Több mint tízszeresére nőtt az Ericsson profitja
- A Telenornak fontos a kiszámíthatóság a beruházásai ütemezése miatt
- Óriási profit az AT&T-nél
- 12 000 dolgozójától válik meg az AT&T
- Letiltották a szabadságolásokat az AT&T-nél: jön a 3G iPhone?
- Az AT&T-től is mennie kell közel ötezer embernek
- Az AT & T új központot nyitott Szlovákiában
- Telekommunikációs cégegyesülések segíthetik a Wall Streetet
- Visszatért a nyereségzónába az AT&T
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.