Az Android megfosztotta trónjától a Symbiant
A Canalys piackutató ma kiadott felmérése szerint a Google Android letaszította trónjáról a tíz éve uralkodó Symbian operációs rendszert, az elmúlt év utolsó negyedévében a legtöbb okos-telefont Android operációs rendszerrel adták el, még ha a készülékpiacon a Nokiának egyelőre sikerült is megőrizni első helyét.
A valamivel több, mint száz millió eladott okos-telefon (ez 89 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi hasonló adatokhoz viszonyítva) közel harmada Android alapú, míg a dobogó legfelső fokáról a második helyre lecsúszott Nokia Symbian platformra 31 millió megrendelést adtak le világszerte. Ugyanakkor egyelőre még mindig a Nokia a világ vezető okostelefon eladója 28%-os részesedéssel.
Mint az a Canalys táblázatából is látható, a Google OS-alapú okostelefonok (Android, OMS és Tapas) fantasztikusan tudta növelni piaci részesedését, ám emögött több készülékgyártó - az LG, a Samsung, az Acer és a HTC - áll.
A készülékgyártók közül az EMEA régióban (Európa, Közel-Kelet, Afrika) és Ázsiában továbbra is a Nokia vezet, de Latin-Amerikában már megelőzte a RIM, amely az Egyesült Államokban is visszavette első helyét az Apple-től. A HTC immár harmadik negyedévben őrzi az USÁ-ban a harmadik helyét.
Kapcsolódó cikkek
- Az Európai Bizottság jóváhagyta a Motorola Mobility Google általi felvásárlását
- Nokia 803: a multimédiás szörnyeteg
- Chrome böngésző: androidos kütyükre is
- 1,4GHz-es processzorral érkezhet az utolsó Symbian-os mobil – Nokia 801
- Búcsút int a menü gombnak a Google
- Jön a fehér Samsung Galaxy Nexus
- Hamarosan érkezik a Google saját táblagépe
- Nokia Oro, N9 és 700 a Vodafone kínálatában
- Kártyafüggetlen Galaxy Nexus 750 dollárért
- Új Symbian változatok jövőre - Carla és Donna
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.