Több biztosítást kínál a netrisk.hu az ügyfeleknek

MTI Sajtóadatbank, 2011. február 2. 08:40

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) mellett a netrisk a jövőben nagyobb piaci részesedést akar elérni az egyéb biztosítások területén, ezért aktívabban fogja keresni a kapcsolatot több mint 700 ezer ügyfelével - mondta az MTI-nek Ertl Pál, a társaságot januártól irányító vezérigazgató.

A netrisk a múlt év végi kgfb kampányban 362 ezer ügyfelet szerzett a biztosítóknak.

A vezérigazgató szerint az egyéb biztosítások értékesítésénél biztatóak az idei első három hét adatai. Az előző év hasonló időszakához képest például 50 százalékkal több utasbiztosítást adtak el, de a lakásbiztosítás is több mint 15 százalékkal nőtt. Tervezik, hogy jogvédelmi és kisvállalkozói vagyonbiztosítást is kínálnak, természetesen on-line kötéssel.

Ertl Pál hangsúlyozta: azzal, hogy a netrisk.hu ügyfelek tömegeit képviseli a biztosítóknál, díjengedményt és többletszolgáltatást tud elérni. A társaság célja, hogy egy-egy ügyfél valamennyi biztosítási szerződését az internetes alkusznál kösse, és ezzel optimalizálja az ilyen kiadásait.

A netrisk jelenleg külföldön a román piacon van jelen, ott 12 helyi biztosító termékeit árusítja interneten. A vezérigazgató elmondta: annak sincs akadálya, hogy határon átnyúló szolgáltatásként, magyar biztosítók termékeit értékesítsék ott. Ertl Pál úgy véli, hogy a díj-érzékeny régió más országaiban is sikeres lehet az internetes biztosítási portál.

A Netrisk.hu Első Online Biztosítási Alkusz Zrt. - amely tavaly október végén váltott cégformát kft.-ről zrt.-re - 5 millió forint jegyzett tőkével, 264 millió forint saját tőkével rendelkezett az átalakuláskor, mérlegfőösszege 733 millió forint volt.

Az átalakulást részben a növekedés, részben a regionális terjeszkedési szándék indokolta, de szerepet játszott a döntésben az is, hogy az addig fele-fele arányban Haraszti Zsolt és az MKB-Euroleasing csoport tulajdonában lévő cég 80 százalékát megvásárolta a lengyel Enterprise Investors (EI), Közép-Kelet-Európa egyik legjelentősebb magán- és kockázati tőkealapkezelő vállalata. A vevőnek ez volt az első magyarországi befektetése. A vételár 23 millió euró, mintegy 6,4 milliárd forint volt. A maradék 20 százalék továbbra is a korábbi tulajdonosoké.

Az új tulajdonos kérte fel a vezérigazgatói posztra Ertl Pált, az Uniqa Biztosító nem életbiztosításokért felelős igazgatósági tagját.

Kulcsszavak: +céginfo Netrisk

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36