50 forintos osztalékot javasol a Magyar Telekom
A Magyar Telekom igazgatósága részvényenként 50 forint osztalék kifizetésére tesz javaslatot a közgyűlésnek a 2010. év gazdálkodása után - közölte a társaság a tőzsde honlapján csütörtökön.
A társaság tavaly 74 forint osztalékot fizetett.
Az idei osztalékról a társaság április 12-re összehívott éves rendes közgyűlése dönt. Az osztalék kifizetésének javasolt kezdő napja 2011. május 12.
A közlemény szerint a javasolt, részvényenként 50 forintos osztalék összhangban van a társaság osztalékpolitikájával, miszerint az eladósodottsági rátát (a nettó adósságnak a nettó adósság + összes tőkére vetített arányát) a 30-40 százalék közötti céltartományban kívánja tartani. A javasolt osztalékszint figyelembe veszi továbbá a magyar távközlési szektorra kivetett különadó hatását.
A Magyar Telekom 2010-ben 609,6 milliárd forint bevételt és 64,4 milliárd forint nettó eredményt ért el a konszolidált, nem auditált, nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) alapján készült eredménykimutatás szerint. A cég tavaly 27 milliárd forint különadót fizetett be a költségvetésbe. A bevétel 5,3 százalékkal, a nyereség 17,1 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál. (Az osztalékot a magyar számviteli szabvány szerinti eredmény alapján állapítják meg.)
Kapcsolódó cikkek
- Magyar Telekom: kisebb bevétel és eredmény 2010-ben
- A Magyar Telekom 50 forint osztalékot tervez
- A különadó miatt visszafog a Magyar Telekom
- Hitelt vesz fel a Magyar Telekom
- Távozik a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese
- Magyar Telekom: a beruházásokat és az osztalékpolitikát érintheti a különadó
- Magyar Telekom: engedély a Daten-Kontor megvásárlásához
- Megszünteti New York-i tőzsdei jelenlétét a Magyar Telekom
- Háromszáz fő elbocsátását tervezi az MTelekom
- Gyorsabban reagál a piaci változásokra a Magyar Telekom
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.