Egyedülálló hazai fejlesztések az InnoMax Díjon

forrás Prim Online, 2011. március 3. 11:58

Az InnoMax Díj és InnoApps pályázat eredményének kihirdetésére és a díjak átadására az InnoMax Gálán került sor március 2-án, a Művészetek Palotájában. A legjobb pályamunkákért járó díjakat Orosz Györgyi (FN.hu), dr. Kürti Sándor (KÜRT Zrt.), Sugár Mihály (BellResearch), Sarkadi Katalin (Invitel Zrt.) és Zsembery György (Invitel Zrt.) adták át a nyerteseknek. Az Invitel nevével fémjelzett innovációs seregszemlén több tucat hazai kis- és középvállalkozás, egyetemi és főiskolai hallgató mérettette meg a tavalyi évben megvalósított fejlesztési terveit.

„Az innováció a bátorságról is szól. Járt utat járatlanra cserélni – ez az igazi üzleti bátorság. Vannak olyanok, akik ezt komolyan veszik, tőlük megy előbbre a világ, ők a fejlődés, a modernizáció motorjai. Például mindazok a cégek, akik pályáztak az InnoMax Díjra. Az üzleti innováció attitűd, ami nem cégméret vagy bevétel, hanem elsősorban személyiség kérdése. Az Invitel minden évben szeretné az InnoMax Díjjal támogatni azokat a vállalatokat, akik nemzetközi viszonylatban is képesek lehetnek megmutatni: az innováció Magyarországon is komolyan jelen van” – mondta Zsembery György, az Invitel üzleti működéséért felelős vezérigazgató-helyettese, az InnoMax pályázat zsűrijének elnöke.

Közel 60 pályázat
A két pályázatra összesen közel 60 különböző témájú pályamű érkezett. Az idei év leginnovatívabbnak ítélt InnoMax pályázatai: térkép alapú internetes kereső motor (GISDATA Kft.), közjegyzői hitelesítésre is alkalmas online távkonferencia (hiteles elektronikus taggyűlés) alkalmazás (NetLock Kft.) valamint bérelhető, így kevésbé tőkeerős kkv-k számára is hozzáférhető humánerőforrás és vállalatirányítási menedzsment megoldásokat biztosító üzleti szoftverek (NEXON Kft.). Az InnoApps Díj „Ne szórakozz!” kategóriájában a Car GPS elnevezésű iPhone alkalmazás nyerte el leginkább a zsűri tetszését, amely segít megtalálni például a leparkolt autónkat, vagy egyéb számunkra fontos és előzetesen bejelölt helyeket. A Szórakozz! kategória internetes szavazása a díjátadón zárult le, itt derült fény a nyertes kilétére, aki Kátai Imre József, a CoverWall nevű alkalmazással. (Az InnoApps pályázatok több héten keresztül még megtekinthetőek az Invitel Facebook oldalán.)

InnoMax Gála: Innovátorok fóruma
A Gála nem pusztán egy protokoll esemény, hanem hasznos tapasztalat-csere lehetőség is. A hazai innovátorok, a neves szakmai zsűri és a sajtó képviselőinek klubszerű összehozása évről-évre. Az idei esemény mozgatórugója szintén az újítás, a megvalósított ötlet, a modernizáció és az üzleti maximalizmus volt, amely a rendezvény külső jegyeiben is megmutatkozott: hátterében 8 méter széles, 3,6 méter magas óriás ledfal, különböző kivetítők, egyedi design elemek, de a Különvélemény című filmből ismert holotouch presenterrel is találkozhattunk.

A DÍJAZOTTAK

Az Invitel InnoMax 2010 Díj nyertesei

5-19 fős vállalkozások kategória nyertese:
GISDATA Műszaki Fejlesztő és Kereskedelmi Kft. (ESRI Magyarország Kft.)
Fejlesztés: GISearch: térkép-alapú keresőmotor

5-19 fős vállalkozások kategória különdíjasa
MG Park
Fejlesztés: Online kertészeti szaktanácsadás bevezetése
A különdíjas vállalkozás a KÜRT Zrt. egy éves adatmentés rendelkezésre állását nyerte el, így az egy éven belül bekövetkező esetleges vállalati adatvesztéseik esetén díjmentesen számíthatnak a KÜRT segítségére.

20-69 fős vállalkozások kategória nyertese:
NetLock Kft.
Fejlesztés: hiteles elektronikus taggyűlés

70-250 fős vállalkozások kategória nyertese:
NEXON Kft.
Fejlesztés: költséghatékony komplex humán erőforrás menedzsment és vállalatirányítási megoldás

Az Invitel InnoMax Díj és a díjjal járó médiaszereplések mellett a GISDATA Műszaki Fejlesztő és Kereskedelmi Kft. (ESRI Magyarország Kft.) 300 ezer forint értékű, az NetLock Kft. 500 ezer forint, az Nexon Kft. pedig 1 millió forint értékű új telekommunikációs szolgáltatást nyert az Inviteltől.

Az Invitel InnoApps 2010 Díj nyertesei


Ne szórakozz! kategória – A zsűri döntése alapján
Huszár Csaba (Budapesti Műszaki Egyetem hallgatója)
A benyújtott pályázat címe: Car GPS alkalmazás

Szórakozz! kategória –  A kategória nyertesének kiléte a díjátadón derült ki a Facebook közönség szavazás alapján.
Kátai Imre József (Budapesti Műszaki Egyetem hallgatója)
A benyújtott pályázat címe: CoverWall alkalmazás

Az Invitel InnoApps Díj nyertesei 200 ezer forintot és egy 1 éves Net&Go előfizetést nyertek az Inviteltől.

Az InnoMax Díjról

Az Invitel InnoMax Díjra 2010. december 1. és 2011. január 31. között lehetett nevezni, a legjobb pályamunkák kiválasztásában pedig neves szakmai zsűri működött közre: Krisán László (KA-VOSZ Zrt., vezérigazgató), dr. Kürti Sándor (Kürt Zrt., elnök), Orosz Györgyi (FN.hu, főszerkesztő), Sugár Mihály (BellResearch, vezető tanácsadó) és Zsembery György (Invitel, üzleti működésért felelős vezérigazgató-helyettes). Az InnoMax pályázatra három kategóriában (I. kategória: 5-19 fős vállalatok, II. kategória: 20-69 fős vállalatok, III. kategória: 70- 250 fős vállalatok) jelentkezhettek azok a cégek, amelyek 2009. január 1. és 2011. január 31. között az Invitel üzleti infokommunikációs megoldásaira támaszkodva, azokat innovatív módon felhasználva értek el üzleti sikereket. Az InnoApps versenyben pedig két kategóriában osztottak díjat: az üzlethez, munkához kötődő „komolyabb” témájú fejlesztésekkel a „Ne szórakozz!” kategóriában, a „könnyedebb” hangvételű fejlesztésekkel pedig a „Szórakozz!” kategóriában lehetett pályázni. A „Szórakozz!” kategóriában érkezett pályázatokra az Invitel Facebook oldalán szavazhattunk, a „Ne szórakozz!” kategóriában pedig a szakmai zsűri választott nyertest. Az InnoMax és InnoApps pályázatról további információ a www.invitel.hu/innomax és a www.invitel.hu/innoapps címen érhető el.
 

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36