Csökkent a Samsung eredménye az első negyedévben

MTI Sajtóadatbank, 2011. április 8. 09:48

A többek között a Galaxy S okostelefonokat és a Galaxy Tab táblaszámítógépet gyártó Samsung Electronics üzleti eredménye nagymértékben visszaesett az első negyedévben.

Az eredménycsökkenést a táblaszámítógép piacon dúló késhegyre menő küzdelemmel és a folyadékkristályos képernyő üzletág gyenge teljesítményével magyarázza a cég, amit csak kismértékben tudott ellentételezni a félvezető üzletág javuló eredménye.

A Samsung csütörtökön közzétett eredmény előrejelzése szerint az idei első félévben üzleti eredménye 2,7-3,1 billió (ezer milliárd) von lehet a 2010 első negyedévi 4,41 billió von után.

A Samsung április végén teszi közzé első negyedéves eredmény beszámolóját.

A konszolidált értékesítési árbevételt 36-38 billió von között várják a március 31-én zárt három hónapra vonatkozóan. A tavalyi bázis időszakban 34,64 billió von értékesítési árbevételt ért el a Samsung.

A Samsung Electronics a világ legnagyobb laptévé, számítógép memória áramkör és folyadékkristályos monitor panel gyártó vállalata, mobiltelefon gyártásban pedig a Nokia után a második legnagyobb a világon.

A Samsung a 2010-es évet rekord eredménnyel zárta mind az értékesítési árbevétel, mind az üzleti eredmény, mind pedig az adózott eredmény tekintetében.

A Samsung januárban, éves eredmény beszámolója alkalmából profitfigyelmeztetést adott ki az idei évre vonatkozóan, mivel már a tavalyi negyedik negyedév folyamán érzékelhetővé vált az elektronikai alkatrészek és részegységek világpiaci árának
csökkenése.

Elemzők elsősorban a folyadékkristályos képernyő panelek keresletének gyengülésére vezetik vissza a Samsung eredményének csökkenését. Nagy szerepet játszott benne az árverseny is, amivel a Galaxy Tab táblaszámítógép a piacon szembesülni volt kénytelen, elsősorban az Apple iPad részéről.

A memória áramkörök piaca viszont viszonylag kedvezően alakult. A főként számítógépekben alkalmazott DRAM áramkörök ára a februári mélypont után márciusra ismét magára talált, a mobiltelefonokban és más hordozható digitális készülékekben alkalmazott NAND áramköröké pedig stabilan tartotta magát az első negyedévben.

A második negyedévben a Samsung eredménye javulhat, mivel készletezés indult meg az LCD paneleket felhasználó készülék gyártók körében, illetve emelkedésnek indultak a memória áramkör árak a japán földrengést követően kialakult ellátási hiány miatt.

Kulcsszavak: +céginfo Samsung

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből

A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.

2024. december 20. 18:11

Gyorsítósávban az AutoWallis

Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.

2024. december 20. 10:06

Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett

A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.

2024. december 19. 11:42

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32