A Samsung nyeresége 30 százalékkal esett az első negyedévben
Ennek oka elsősorban a memória áramkörök árának a mérséklődése, valamint a laptévé és a folyadékkristályos képernyő üzletágak nyereségességének a csökkenése volt.
A Samsung 2,78 ezer milliárd von (2,59 milliárd dollár) adózott eredményt ért el a március 31-én zárult három hónapban. Ez 30 százalékos csökkenés az egy évvel korábbi 3,99 ezer milliárd vonhoz képest.
A cég értékesítési árbevétele 36,99 ezer milliárd vonra nőtt a tavalyi első negyedévi 34,64 billió vonról.
A Samsung Electronics a világ legnagyobb laptévé, számítógép memória áramkör és folyadékkristályos monitor panel gyártó vállalata, mobiltelefon-gyártásban pedig a Nokia után a második legnagyobb a világon.
A Samsung a 2010-es évet rekord eredménnyel zárta mind az értékesítési árbevétel, mind az üzleti eredmény, mind pedig az adózott eredmény tekintetében.
A Samsung januárban, éves eredmény-beszámolója alkalmából profitfigyelmeztetést adott ki az idei évre vonatkozóan, mivel már a tavalyi negyedik negyedév folyamán érzékelhetővé vált az elektronikai alkatrészek és részegységek világpiaci árának csökkenése.
Kapcsolódó cikkek
- A Samsung eladja merevlemez üzletágát a Seagate-nak
- Csökkent a Samsung eredménye az első negyedévben
- Kiemelt helye van Magyarországnak a Samsung világában
- Szlovákiában bővít a Samsung
- A Samsung is rekordnyereséget ért el
- A Samsung Electronics élén visszatér cégéhez az adócsaló Lee Kun-hee
- Tíz százalékos részt akar a Samsung a hordozható gépek piacán
- Fizetésképtelen a Qimonda, bajban az Infineon, veszteséges a Samsung
- 44 százalékkal csökkent a Samsung profitja
- A Samsung visszavonta a SanDisk megvételére tett ajánlatát
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.