A Samsung megelőzte Nyugat-Európában a Nokiát
A Samsung átvette a vezetést a Nokiától a nyugat-európai mobiltelefon piacon; a dél-koreai vállalat az idei első negyedévben 29,3 százalékos piaci részesedésre tett szert az IDC piackutató vállalat adatai szerint.
Az értékesítésekben hagyományosan vezető Nokia 27,9 százalékos részesedéssel a második helyre csúszott vissza a rangsorban. A harmadik helyezést az Apple iPhone vívta ki magának 9,8 százalékkal.
Egy évvel ezelőtt a Nokia 32,7 százalékos piaci részesedéssel vezette a listát, a Samsung pedig 29,1 százalékkal állt a második helyen.
A ranglistát a piackutató cég az összes készülék kategóriára kiterjedően állította össze, nem csak a felső kategóriás okostelefonok figyelembe vételével.
Az IDC szerint a Samsung az olcsó készülék kategóriában hozott helyes dizájn-döntéseknek, valamint a felső kategóriában az Android operációs rendszer alkalmazásának köszönhetően tört előre az értékesítésekben.
Az okostelefon piaci szegmensben az Apple ütötte ki a Nokiát a vezető pozícióból. Az iPhone egymaga az IDC adatai szerint 20,8 százalékos piacrészre tett szert, míg a Nokia okostelefonjai együttesen 19,6 százalékot hasítottak ki maguknak. Tavaly a Nokia még 40,6 százalékos részesedéssel rendelkezett az okostelefon szegmensben.
A Samsung az okostelefon piacon 12,1 százalékos részesedéssel az ötödik helyen áll, de a tavalyihoz képest eladásait 744 százalékkal növelte.
A Nokia sorsfordító hatást remél a Microsoft Windows Phone 7 operációs rendszerének bevezetésétől az okostelefon modelljeinél. A Nokia egyszerűbb modelljeivel piacvezető a feltörekvő térségekben, Indiában és Kínában, ami biztosítja számára a világpiaci vezető szerepet is. Az Android operációs rendszer támadásától azonban ezek a térségek sem mentesek és erősen szorongatják a Nokia eladásait.
Kapcsolódó cikkek
- Samsung Restore: Okos és környezetbarát
- Samsung Galaxy Prevail: Meglepően elegáns
- Áprilisban érkezik a Nokia E7 kommunikátor
- A "nem okos telefonokra" koncentrál a Nokia
- Samsung T259 – Telefon, amivel telefonálni lehet
- Mától a T-Mobile webshopjában kapható a Samsung Wave II. készülék
- Februárban jön a Nokia N9 mobiltelefon Intel Atom lapkával és MeeGo operációs rendszerrel
- Újabb csúszás a Nokiánál, ezúttal az E7 csúcsmobil tolódik 2011-re
- Nokia C7 a Telenornál
- Nokia érintőképernyő jégből
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.