Írisz alapú titkosítás bárki számára

Vértes Judit, 2011. május 13. 08:37

A Hoyos Group által tervezett EyeLock eszköz segítségével egy szempillantás alatt bejuthatunk az eddig jelszóval védett oldalakra vagy alkalmazásokba. Az EyeLock az első és egyetlen hordozható írisz-szkenner, és bárki számára elérhető.

Az eszköz tartója az USB porton keresztül csatlakoztatható a számítógéphez. A szoftver telepítése után ki kell választani azokat az oldalakat, melyeket védeni szeretnénk más belépőktől, majd a szkennert a szemünk elé kell tartani. A szkenner elkészíti a képet az íriszünkről az azonosításhoz. Ezután bármikor azonosítani tudja a belépőt a szeméről készült felvétel alapján.
A cég állítása szerint az így kódolt oldal feltörhetetlen. Tracy Hoyos marketing igazgató asszisztens elmondta, a szerkezet minden belépéskor egyedi kódot generál, minden alkalommal másikat.
Attól se kell félni, hogy mint a horror filmekben, kivághatják valakinek a szemét, és azzal juthatnak be a titkosított oldalakra, mert a halál után az írisz megváltozik, és az EyeLock ezt a különbséget észreveszi.
A vállalat még nem jelentette be a kereskedelmi forgalomba hozatal idejét, de a várható ára 99$ lesz.
Az írisz alapú titkosítási rendszer nagyobb biztonságú, mint más biometrikus, jelszóval védett vagy kártya alapú rendszerek.

Kulcsszavak: security

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

Újabb díjat nyertek a Zyxel tűzfalmegoldásai

A valós felhasználói tapasztalatokon alapuló kutatás kiemeli a Zyxel Networks termékeinek felhasználóbarát kezelhetőségét, megbízhatóságát és funkcionalitását, amelyek kis- és középvállalati áron nyújtanak nagyvállalati teljesítményt. 

2024. május 31. 16:57

Nagy teljesítményű, ultragyors gaming monitor

Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája –  büszkén mutatja be az AOC GAMING 27G2ZN3/BK modellt, egy olyan élvonalbeli monitort, amely az esport-szintű teljesítményt példa nélküli megfizethetőséggel ötvözi. 

2024. május 31. 11:40

A Sandberg komolyan gondolja a gaminget!

Manapság a perifériamárkák jelentős része igen nagy hangsúlyt fektet az esport felszerelések fejlesztésére. Így tesz a Sandberg is, arra törekedve, hogy az EsportsEquipment sorozat a remek árú és magas minőségű gaming termékeiről legyen ismert. A vállalat erre a filozófiára erősít rá Stealth Gamer billentyűzetével és legújabb BossBlaster gaming headsetével is.

2024. május 30. 09:49

Másodpercenként akár 480 képkockát is képes megjeleníteni az LG új monitorja

Az LG legújabb, játékosoknak szánt, 32GS95UE-B UltraGear OLED monitorja minden eddiginél gördülékenyebb grafikus megjelenítést ígér. A képfrissítési ráta mellett a csúcsfényerő is jelentősen növekedett a gyártó korábbi monitorjaihoz képest, így világosabb környezeti viszonyok mellett is tiszta és élénk képet kapnak a felhasználók.  

2024. május 29. 20:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52