Együttműködik az infokommunikációs államtitkár és a NetMiniszterelnök
A NetMiniszterelnök és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke, Nagy Dávid támogatást kértek az elektronikus hallgatói választások rendszerének kialakításához és elterjesztéséhez. 2010 őszén a BME Villamosmérnöki karán már lezajlott egy ilyen jellegű szavazás, akkor 17%-kal többen szavaztak. Ennek a rendszernek a további fejlesztésében, tesztelésében és elterjesztésében kértek szakmai támogatást. Nyitrai Zsolt államtitkár pozitívan fogadta a felvetést és igyekszik szakmai támogatást és segítséget nyújtani a kezdeményezéshez.
A hallgatók számára fontos lenne továbbá, ha könnyen és gyorsan tudnának ügyeket intézni, ezért gyorsított regisztrációt kértek. Az államtitkár egyet értett azzal, hogy a közel 400.000 hallgatónak valóban előnyösebb lenne pár kattintással ügyet intézni, de erre inkább az őszi átalakításokat követően érdemes visszatérni. Hasonló a helyzet az egységes állampolgári kártyánál, ahol a diákigazolványhoz rendelt funkciók harmonizációjáról lenne szó. Ezek értelmében tehát a HÖOK stratégiát készít arról, milyen előnyei lennének a hallgatóknak az Ügyfélkapuból, továbbá milyen funkciókat rendelnének hozzá egy új diákigazolvány rendszerhez. Az egyeztetés végén a felek együttműködésről állapodtak meg, ezzel is szélesítve a szakmai együttműködést, így Nyitrai Zsolt államtitkár kérésére az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. szakmai segítséggel járult hozzá a NetMiniszterelnök kezdeményezéséhez.
Horváth Dávidot 2010. május 1-jén, online szavazással választották Magyarország első NetMiniszterelnökévé. Azóta több szakmai szervezettel együttműködve folytatja kutatómunkáját arra vonatkozóan, hogyan lehet biztonságos online szavazási felülettel megkönnyíteni a hallgatók életét. “Ez egy kiegészítés, a papíros szavazás nem tűnne el, de sokaknak könnyebb online szavazni, ezzel is tudatosabb állampolgárokat nevelve, akik legalább így részt vesznek a döntéshozásban.” - mondta Horváth Dávid NetMiniszterelnök.
Kapcsolódó cikkek
- Az amerikai rendőrök felhatalmazás nélkül kutathatnak a mobiltelefonokban
- Orosz elnökválasztás - Szexuális töltetű Putyin-reklámok a neten
- Leonardo pixelekre bontva
- Disznóvágási demokrácia: szavazás neten a halálba küldendő sertésre
- Megalakult az Európai Néppárt Kiberbiztonsági Tanácsadó Testülete
- Óriási siker a Putyint rács mögött ábrázoló fiktív YouTube-videó
- Milla, AKE projekt - Az első magyar online választás
- Az olasz miniszterek Twitteren keresnek munkatársat
- Ausztria - Az ORF-nek megtiltották a jelenlétet a Facebookon, a pártok törvénymódosítást sürgetnek
- Lengyel szélsőbalolos amtifasiszták nácinak vélt személyek adatait tették ki a webre
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.