Compaq az e-business jegyében
A kifejezés - e-business - a Compaq esetében termékek és szolgáltatások széles kínálatát, kereskedelmi eszközt, sőt belső rendszert is jelent. A Compaq Depója a tavalyi 120 milliós forgalom után idén már az első négy hónapban elérte ezt a bevételi szintet, és mind tartalmában, mind szolgáltatásaiban, mind pedig látogatottságában fejlődést mutat. A Compaq a Depót felépítette a standon is, ahol a látogatók a helyszínen tájékozódhatnak a kínálatról, illetve rendelhetnek is a készletből.
A CRM, az ügyfélkapcsolat-menedzsment iránt egyre jelentősebb igény mutatkozik Magyarországon is, hiszen az ügyfelek kiszolgálásának minden eddiginél célzottabb, interaktív módja alapfeltétele a versenyben maradásnak. A Compaq két másik partnerével közösen kínálja megoldásait, melyekből a kiállításon ízelítőt ad. Idetartozó hír, hogy a Compaq Magyarország maga is a legkorszerűbb CRM-eszközöket használja hamarosan ügyfélkapcsolati feladataihoz.
Egyre több vállalat ismeri fel az interneten keresztül folytatott beszerzés (eProcurement) előnyeit és költséghatékonyságát. A cégnél azt tapasztalják, hogy Magyarországon is élénk érdeklődés kíséri az idevonatkozó megoldásokat. A Compaq szakértői bemutatón demonstrálják a megoldás jellegzetességeit.
A nagyvállalati felhasználók mellett a kis és közepes vállalatok igényeinek kielégítésére is felkészült a Compaq. Elsősorban nekik szól, első "e-világbeli" lépéseik megkönnyítését szolgálja az elektronikusáruház-megoldás.
Elegendően nagy teret szentel Microsoft-kapcsolatrendszerének is a Compaq.
Exchange 2000 fut majd, természetesen éles WEBStore technológiával, melynek alapja a Commerce One Buy Site-ja. A biztonsági kérdésekre Smart kártyás login- és hozzáférési megoldás jelent választ. Ebben a formában a Compaq által összeállított rendszer egyedülálló lesz a kiállításon, hiszen komplett e-business portfóliót tud prezentálni mikrokörnyezetben.
Természetesen látható a kiállításon a teljes számítógép- és hálózatieszköz-kínálat, a kézi méretű, hordozható gépektől kezdve az iparági szabványokat megalapozó PC-ken és Intel-szervereken keresztül egészen a 64 bites Alpha processzoros kiszolgálókig és a nagy teljesítményű munkaállomásokig. A tavalyi bejelentésözön nyomán kialakult széles termékválasztékkal jelentkeznek a notebookvonalon. Mindhárom meghatározó termékszegmensben (belépőszintű, high-end és ultramobil) új termékeket is bemutatnak, de mint megtudtuk, 2000-ben Magyarország számára az egyik legnagyobb változást a lokalizált verziók megjelenése jelenti. Ezzel lehetőség nyílik a felhasználók számára, hogy magyar verziójú notebookot használhassanak, azaz megjelentek a termékválasztékban a magyar billentyűzettel, magyar operációs rendszerrel ellátott gépek, amelyek már tartalmazzák a hazai hatóságok által bevizsgált modemet is. Az Info ideje alatt jelenti be cég a Compaq Notebook 100-at, amely elsősorban azoknak a felhasználóknak készült, akik az alacsony árú, egyszerűen használható mobilszámítógépet keresik, anélkül, hogy kompromisszumot kellene kötniük a funkcionalitás vagy a technológia terén.
Minden bizonnyal a közeljövő slágerei lesznek a vezeték nélküli LAN-eszközök is olyan kisebb-nagyobb irodákban, ahol nehézkes a vezetékes hálózat telepítése, vagy az asztalhoz kötöttséget szeretnék feloldani. A Compaq a WL sorozattal mutatja be a megoldást a gyakorlatban.
Ekkora kínálat és ilyen, minden piaci szinten erőteljes "nyomulás" mellett persze nem csoda, hogy a Compaq úgy döntött: nem áll be a kiállítástól távolmaradók egyre népesebb táborába. Mint Mezriczky László marketingigazgató elmondta, a Compaq egyedülálló alkalomnak tekinti az Infót, hogy találkozzon a szakma iránt érdeklődő tízezrekkel, illetve felhasználóival, partnereivel. A cég ezenkívül a közvetlen kommunikáció, a felhasználói visszajelzés lehetőségét is igen hasznosnak látja a kiállításban, ezért döntött a részvétel mellett. Mi pedig, az informatikai sajtó részéről, ehhez csak gratulálni tudunk, s reméljük, hogy a kiállítás eredményessége őket igazolja majd, s ennek hatására ősszel is a kiállítási részvétel mellett szavaznak, tapasztalataikkal meggyőzve kisebb-nagyobb versenytársaikat is. Igaz, akkor már az alkalom nem lesz "egyedülálló", de az ismétlésnek, a kiállítói kedv felpezsdülésének hitünk szerint csak nyertesi lehetnek mind a vásárokon részt vevő cégek, mind a felhasználók - a hazai informatikai piac minden szereplője.
Kapcsolódó cikkek
- Tizenötezer dolgozót bocsát el a HP
- Beck Györgyöt jelölték az új HP magyarországi ügyvezetőjének
- Compaq: elemzői várakozásokat meghaladó negyedéves eredmény
- A Compaq megerősíti partnerkapcsolatát az LG-vel
- A Compaq az év mobileszköz-szállítója
- Európa éllovasa a Compaq Magyarország rendszerintegrációs csapata
- A Compaq javított idei nyereségkilátásán
- A Compaq 2001. negyedik negyedévi eredményei
- HP-Compaq - keresik fuzionáló cégek új magyarországi vezetőjét
- HP-Compaq fúzió: jutalmak és elbocsátások
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.