Hogy mindenki tudja a dolgát…

Fekete Gizella, 2000. május 8. 13:57
Következő számunk stratégiákról szóló összeállításában várhatóan többször szerepel majd hivatkozási alapként az államigazgatási informatika koordinációjának továbbfejlesztéséhez szükséges intézkedéseket tartalmazó 1066/1999. (VI.11.) kormányhatározat.
A múlt

Az előterjesztés (www.itb.hu) bevezetőjében a következőket olvashatjuk: "Az információs társadalomban és (…) az átmenet során jelentős szerepet kell kapnia a korszerű közigazgatási informatikai háttérnek (…), hiszen a közigazgatás és ezen belül az államigazgatás már ma is működésképtelen lenne a számítógépes információrendszerek és a telekommunikációs eszközök nélkül. (…) Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk, illetve az arra való felkészülés folyamata hatványozottan igényli a közigazgatástól a döntések megfelelő előkészítését, a végrehajtás hatékonyságának növelését, ami csak erős informatikai támogatással képzelhető el."

A jelenlegi felállás előzményeiről szóló fejezetben a MeH és az ITB korábban és jelenleg betöltött szerepét, összetételét és kompetenciáját foglalták össze. Ebből csak a mostani viszonyokra vonatkozókat idézzük, az előző időszakra vonatkozó részből álljon itt mindössze egy gondolat: "A kormányzati informatika koordinációjának kétségtelen pozitívuma volt, hogy elkezdte az Európai Unióban szokásos információtechnológiai kultúra meghonosítását, jelentős lépéseket tett az informatikai stratégiai tervezés bevezetése és a minisztériumok egyes fejlesztéseinek koordinálása érdekében. A koordináció eredményességét azonban jelentős mértékben csökkentette, hogy az ITB nem hozhatott a tárcákra nézve kötelező határozatokat, és a döntéseit vagy a teljes államigazgatást érintő (összkormányzati) feladatok végrehajtása érdekében a tárcáknak átadott források megfelelő felhasználását nem tudta a tárcákon számon kérni. Ugyanakkor az ITB tagjainak sok esetben nem volt elegendő hatáskörük ahhoz, hogy tárcájuknál érvényre juttathassák az ITB döntéseit."

A jelen

Az 1998-as választások után a MeH kormányzati szerepe magasabb szintre került, s így többek között részt vesz a kiemelten fontos kormányzati informatikai és ezen belül a távközlési feladatok tervezésében, illetve ellátásában, ugyanakkor az információs társadalomba való átmenet stratégiájának kidolgozását és a stratégiához igazodóan az államigazgatási informatikát is koordinálja. Az államigazgatási informatikával és ezen belül a távközléssel kapcsolatos feladatokat megerősített apparátussal rendelkező helyettes államtitkárok látják el. A kormányzati szervek és az ágazatok közti hatékony, eredményes informatikai koordináció alapjaihoz azonban a MeH-t vezető miniszter feladatait ki kellett bővíteni, és az ITB-t erősíteni kellett. Azonban még ez is kevésnek bizonyult, mivel minden közigazgatási és államháztartási reformintézkedés rendre beleütközött a meglévő informatikai háttér rugalmatlanságába. A koordináció jelenlegi gyengesége mellett a kialakuló rendszerek továbbra is esetlegesek, az adott ágazat igényeire szabottak maradtak, ezért a minisztérium az ágazati feladatokra épülő struktúra helyett a koordinációt kívánta jelentős mértékben javítani.

És a fényes jövő...

Az 1999 elején született iromány teendők rovatában többek között a következők szerepelnek:

A MeH koordinációjában készülő kormányzati stratégiához hozzá kell igazítani, és ágazati, valamint összkormányzati szinten is meg kell erősíteni az államigazgatás informatikai koordinációját.

A hatékony koordinációhoz elengedhetetlen a pénzeszközök jelentős bővítése.

Át kell venni az Európai Unió országaiban kialakult gyakorlatok közül a hazánkban alkalmazhatókat.

Az eredményes koordinációhoz szükséges stratégiaalkotási, -végrehajtási és -ellenőrzési feladatok tekintetében egyértelműen meg kell fogalmazni a MeH-t vezető miniszter felelősségét.

Az ágazatokon belül jelentkező államigazgatási informatikai feladatok tervezésének és végrehajtásának koordinációját továbbra is a minisztériumoknak kell végezniük, az ágazati államigazgatási informatikai stratégia kidolgozását a közigazgatási államtitkár alá tartozó informatikai vezetőknek kell irányítaniuk.

A tárcaközi és az ágazati koordináció között a javaslattevő, szakmai döntés-előkészítő és véleményező feladatokat ellátó, az előbb említett informatikai felső vezetőkből álló ITB képez hidat.

Az ITB-nek a tárcák és a MeH delegált szakértőiből álló szakmai bizottságai és külső szakértőket is alkalmazó szakértői testületei dolgozzák ki a döntésekhez szükséges háttéranyagokat, irányítják és ellenőrzik a közös feladatok végrehajtását.

Az ITB-nek és a területi koordinációs szervezeteknek az államigazgatási informatika koordinációja érdekében együtt kell működniük, amire a MeH irányításával koncepciót kell kidolgozni.

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

HONOR tippek ahhoz, hogy óvjuk adatainkat

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 11:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36