Az összevonás hatása
Központosított hírközlés és informatika
- Milyen előnyöket ígér, ha a kormányzat központilag foglalkozik az informatikával?
- Amennyiben minden a meghirdetett elképzelések szerint alakul, már rövid és középtávon is érezhetőek lesznek a pozitív hatások, akár a kormányzati, akár az informatikai szféra oldaláról közelítünk. Azzal, hogy egy kézbe kerülnek azok a hatáskörök, amelyekkel eddig a különböző tárcák foglalkoztak, egyértelművé és remélhetőleg egységessé válnak az igények, és az informatikai vállalkozások is egyértelmű válaszokat adhatnak. Eddig a hírközlési és az informatikai terület szabályozása a KHVM-hez tartozott, míg az államigazgatás napi ügyeit a Miniszterelnöki Hivatalban intézték, ott dolgozták ki a stratégiákat, ezenkívül jó néhány minisztérium is foglalkozott az informatika szabályozásával. Az Inforum által korábban összeállított Magyar informatikai chartában már megfogalmaztuk, hogy az informatikai szakma képviselőinek az lenne az érdeke, hogy a számítástechnika, a távközlés és a hírközlés koordinációjával egy hivatal foglalkozzon, amitől azt is várjuk, hogy egységesebb, összehangoltabb legyen a közigazgatás és az államigazgatás informatikai rendszerének kiépítése.
- Mit vár a szakma a két év múlva felállítani tervezett informatikai minisztériumtól?
- Letisztult, egységes elvárásrendszert, az elméleti lehetőségek és a megvalósíthatóság összehangolását. Hosszú távon feltétlenül szükséges egy önálló informatikai tárca létrehozása. Ehhez hasonló kezdeményezéssel több európai államban találkozhatunk, Dániában már működik is ilyen tárca.
- Összességében hogyan értékeli az átszervezést az Inforum, illetve az informatikai szakma képviselői?
- Stratégiailag jó döntésnek, helyes iránynak tartjuk a hatáskörök és területek összevonását, hiszen így az informatikai szféra egyetlen hivatallal, azon belül is egyetlen kontakt személlyel tarthatja a kapcsolatot.
- Nem jelenthet-e törést a már megkezdett ügyek intézésében, ha késik a kormánybiztos kinevezése?
- De igen, rövid távon veszélyes is lehet, ha előbb szűnik meg a hírközlés, az informatika felügyelete a KHVM-ben, mint ahogyan létrejött volna az új szervezet a Miniszterelnöki Hivatalban. Közismert, hogy az informatika olyan gyorsan fejlődő iparág, ahol néhány hetes vagy hónapos leállás is rendkívül nagy lemaradásokat okozhat A fejlődésben sok minden leállhat, ha nem folytatódik töretlenül például az elektronikus aláírással kapcsolatos törvény-előkészítő munka, vagy az egységes informatikai törvény kidolgozása.
- Ezek szerint az egyik kulcskérdés, hogy milyen gyorsan találják meg a megfelelő kormánybiztost, a másik, hogy milyen gyorsan válik aktív közreműködővé az újonnan kiépülő szervezet?
- A gyors átalakítás valóban kulcskérdés, hiszen a legjobb stratégia is zátonyra futhat, ha lassú a végrehajtás. Nagyon sok függ attól, hogy kik és milyen gyorsan kezdik el a kancellárián megvalósítani az új elképzeléseket. Ugyanígy nagyon befolyásolják a működés hatásfokát a konkrét személyek, remélhetőleg az informatikában jártas, a minisztériumokban eddig folyó munkát ismerő szakemberek alkotják majd a csapatot, tehát zökkenőmentes lesz az átállás.
- Mennyi idő alatt kell kiépülnie a működőképes új csapatnak?
- Alig egy hónap áll rendelkezésre, ugyanis lassan finisébe ér pénzügyminiszter által meghirdetett kétéves költségvetési tervezet elkészítése. Az előrejelzések szerint június végéig kell összeállítani az egyes tárcák, területek informatikai beruházási igényeit. Ebből az is következik, hogy amennyiben nagyon rövid időn belül nem sikerül kinevezni kormánybiztost, akkor a stratégia megvalósítása veszélybe kerülhet. Ha tehát nem lesz kormányzati frontembere az informatikának, előfordulhat az is, hogy az egyébként helyes irányba mutató változásokhoz nem lesz elegendő a beruházási forrás, ugyanis a KHVM már nem, a kancellária, illetve a kormánybiztos pedig még nem tudja a kormány asztalára tenni a terveket, elképzeléseket, az e nélkül elfogadott költségvetést pedig a későbbiekben nem lehet majd módosítani.
Kapcsolódó cikkek
- Egyre kevésbé figyelünk a veszélyekre
- Az osztrákok többsége nem tudja elképzelni életét mobil nélkül
- Alkotmányellenes az internet ellenőrzése Észak-Rajna-Vesztfáliában
- Internet: az Uniós átlag még messze van
- Románia - megkétszereződött tavaly a laptopok eladása
- Magyar információs társadalom: jelentés az elmúlt egy évtizedről
- Újabb négy település előtt nyílt meg a digitális világ
- A videomegosztók beelőzik a televíziós oldalakat
- 12 százalékkal több szélessávú hozzáférés az EU-ban
- 2010: teljes forgalmi dugó az interneten?
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
Egy neves szaklap másodszor díjazta a K&H innovációs tevékenységét
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.