Érzelem-felismerő alkalmazást fejlesztettek diákok a Xeroxnál
A Xeroxnál folytatott „Beyond The Office” elnevezésű kutatás keretében a Rochesteri Műszaki Egyetem (RME) 42 végzős hallgatóját hívták meg, hogy a távoli együttműködés, az információs túlterheltség, a bizalom, a globalizáció és a környezeti fenntarthatóság témakörével összefüggő tendenciákkal kapcsolatban kutassanak. A fejlesztőkből és tervezőkből álló munkacsoportok öt hónapot kaptak, hogy megálmodják és létrehozzák a jövőbeni munkavégzéshez alkalmazható koncepciókat és prototípusokat.
„Ha olyan szolgáltatásokat és eszközöket akarunk készíteni, amelyekkel a vállalkozások javíthatnak munkamódszereiken, akkor fontosnak találjuk a jövő munkavállalóinak egy csoportját is bevonni ezek kifejlesztésébe” – hangsúlyozta Tong Sun, a Websteri Xerox Kutatóközpont vezető kutatója, aki hozzátette, hogy a Xerox tudósai és mérnökei a három legkiválóbb eredményt felmutató csapatot összesen 10 000 dollárral díjazták.
Az alábbiakban az RME diákjai által készített javaslatok találhatóak:
I. helyezett - VisonTwentyTwenty/biome
Ez a projekt a munkavállalók elszigetelődésével foglalkozott, ami a távolról dolgozók számának gyors növekedésével egyre aktuálisabbá váló probléma. A csapat virtuális 3D munkakörnyezetet fejlesztett ki, amihez a szem elé virtuális képet vetítő VR szemüveget és élő videó vetítést használtak. A rendkívül átfogó szemléltetés, az ügyesen kivitelezett videós szimuláció és jól működő prototípus miatt választották ezt a fejlesztést a legjobbnak.
A diákok bemutatója itt megtekinthető.
II. helyezett - Cloud lab /Arc
A csapat megálmodta a jövő autószerelőinek munkahelyét. Az „Autószerviz extra” (angolul „Augmented repair center”, vagyis ARC) névre keresztelt megoldásukban olyan interaktív prototípust készítettek, amely nagyméretű érintőfelületeket használ az együttműködéshez, 3D diagnosztikához és a mobil eszközökkel való integrációhoz. A műhely padlójába épített érintőtábla rákapcsolódik az autók fedélzeti számítógépére, amivel a szerelők gyorsabban megtalálhatják a hiba okát, rendelhetnek cserealkatrészeket és felügyelhetik a munkafázisokat. A szerelő virtuális valósággal kiegészített biztonsági szemüveget visel, ami információs grafikákkal, valósidejű adatokkal és instrukciós folyamatábrákkal segíti munkáját. Az ügyfelek mobil készülékeik segítségével követhetik nyomon a munka menetét, illetve hagyhatják jóvá az egyes javításokat, miközben kérdéseket tehetnek fel a szerelőknek.
III. helyezett - Koala Kollective/Ziva
Ennél a megoldásnál a komplex felügyeleti rendszer összeköti az ügyelőket a rájuk bízott emberekkel. A rendszert a szervezettség javítására, a kommunikáció erősítésére és a hatékonyság növelésére találták ki. A csapat gyermekfelügyeleti és idős emberekről gondoskodó munkahelyzetben mutatta be a modell működését. Ezekben a szituációkban a gyerekek, és az idős betegek smartID karkötőket viseltek, amelyekkel életjeleiket és helyváltoztatásaikat lehetett nyomon követni. A rendszer a begyűjtött adatokat mobil eszközökre továbbította, így a percre pontos információk könnyen megoszthatóvá váltak.
A diákok bemutatója itt megtekinthető.
Jinbo /Work on the go
Ez egy olyan önálló munkahely, ami kényelmes, nyugodt és személyre szabott környezetet biztosít a távmunkásoknak. Az univerzális, hordozható munkakörnyezet érzelemfelismerő technológiát használ. A rendszer a biológiai jelzésekből levont következtetésekből megállapítja a dolgozó hangulatát, és ennek megfelelően módosítja a környezetet (világítást, hangokat, hőmérsékletet, illatokat, légáramlást, stb.).
A diákok bemutatója itt megtekinthető.
Perjinkities/z-space
A felvázolt „zSpace” koncepció egy hordozható „okos-szoba”, ami valósághű konferencia-élményt biztosít a résztvevőknek. Az „okos-szoba” kivetíthető otthon, egy távoli hotelszobában, de egy reptéri váróban is.
Pulse/bild
Az „elmetérkép-ötletbörze alkalmazás” névre keresztelt megoldás azzal segíti a kreatív együttműködést, hogy 3D-s környezetet szimulál a megbeszélés köré. A rendszer a mesterséges intelligencia segítségével bármilyen nyelvet lefordít, és automatikusan megkeresi az interneten a beszélgetés témájába vágó tartalmakat, amivel gazdagítani tudja az eszmecserét.
A diákok bemutatója itt megtekinthető.
A Xerox szándéka szerint a diákokkal közösen kifejlesztett koncepciókat tovább finomítják, hogy a jövőben ezek eredményeit a gyakorlatban is alkalmazni tudják.
Kapcsolódó cikkek
- Tízszer hosszabb üzemidejű akkumulátorok
- Fénnyel hajtogatható 3D-s csomagolást fejlesztettek ki
- Masat-1 - Idejének negyedét a Föld árnyékában tölti az első magyar műhold
- Az ókori világ földrajzát segít megismerni a Google új projektje
- Masat-1 - Az első magyar műhold a Föld árnyékában halad pályája egy részén
- A digitális technológia mentheti meg a kihalófélben lévő nyelveket
- Már elérhető a neten Európa legjobb gépi fordítóprogramja
- Japán tudósok megcsinálták az Avatar-robotot
- A munkavégzés hatékonyságát növelő mobilalkalmazást fejlesztett a Xerox
- Sokoldalú LED-es megoldású kijelzők az LG-től
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikusnak ítélték idén a Neumann Professzori címet
Ismét magyar Nobel-díjas kapta a BME és a Neumann Társaság által alapított Neumann Professzori címet: Krausz Ferenc fizikus az ultragyors lézertudomány területén elért tudományos teljesítményéért részesült a kitüntetésben. A fizikus által megalapozott tudomány a mikrochipgyártástól kezdve a daganatos betegségek diagnosztizálásáig számos területen hozott forradalmi változást. A kitüntetésre május 11-én került sor a Műegyetem Ünnepi Szenátusi Ülésén, ahol a díjat a BME rektora és a Neumann Társaság elnöke adta át.
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.