Tíz nap múlva Hactivity, húsz nap múlva ITBN

forrás Prim Online, 2011. szeptember 7. 17:57

Szeptember immár nem csak az iskolakezdés, hanem az IT-biztonság hónapja is, a nagyszabású hactivityt (amelyről épp ma adtunk hírt) szeptember 27-28-án követi , immáron 7. alkalommal jelentkezik az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) elnevezésű rendezvény.

A még mindig "napnak" nevezett két-napos konferencia első fele a jövőbe vezet, Galántai Zoltán jövőkutató, Kovács Tücsi Mihály író és Kurucz Péter piackutató fogja elemezni a közeli és távoli jövő IT biztonsági témakörét és a megdöbbentő látottakat. Az ITBN vendége lesz idén Csányi Vilmos világhírű etológus, aki a biztonság legnehezebben kezelhető eleméről, az emberről fog előadásában beszélni, valamint Bódi Zoltán, akinél az IT biztonság szaknyelve kerül majd górcső alá.

 

Újdonság, hogy az ITBN szakmai platform kezdeményezésére létrejött KIBEV (Önkéntes Kibervédelmi Összefogás) toborzó központtal és információs pulttal települ ki a rendezvényre, és idén először elindul az ITBN Sajtó Workshop modul is. Az eseményre évről-évre az egész biztonsági szakma ellátogat, ezért szeptember 27-28-án közel 2000 embert vár az ITBN csapata.

 

A kiemelt szakmai támogatók közül a KFKI gyakorlatias tartalommal készül az idei ITBN-re. Egyik előadásuk keretében egy valós projekten keresztül bemutatják, milyen a gyakorlatban felépíteni egy teljes körű DLP rendszert nagyvállalati környezetben, melyek a buktatók, meglepetések, valamint vitafórumot tartanak a kritikus infrastruktúrák, a nagy ipari rendszerek és a közművek védelmével kapcsolatos IT biztonsági kérdésekről, illetve a Stuxnetről és más ipari fenyegetettségekről, ügyfél véleményének és gondolatok bevonásával. A 2011-es rendezvény megnyitó és szekció előadásain a McAfee neves szakemberei (Tal Moshe, a Sentrigo minőségbiztosítási igazgatója és Barna Tamás, a McAfee műszaki vezetője) két termékről tartanak bemutatót, ezek a McAfee Enterprise Mobility Management mobileszköz biztonsági, és a McAfee Database Security adatbázis védelmi megoldások.

 

James Lugabihl 12 évig az amerikai haditengerészet elsőosztályú kriptográfusaként és kibervédelmi szakembereként dolgozott, mielőtt elvállalta az EMC / RSA védelmi központjának (Global CIRC) vezetését. Előadásaiból kiderül, hogy hogyan működik az EMC / RSA védelmi szervezete és első kézből lesz hallható részletesebben az RSA SecurID tokenjeivel kapcsolatos tavaszi incidens is. Az RSA legújabb akvizíciói közé tartozik a komplex vállalati kockázat és megfelelőség menedzsment keretrendszer (Archer) és a hálózati forgalom, felhasználói aktivitás valós idejű monitorozását, analizálását, visszajátszhatóságát végző (NetWitness) termékek is. Ez utóbbi megoldás hazai, nagyközönségnek szánt premierje az ITBN-en lesz látható. A Cisco az idei ITBN-en „Biztonsági trendek, a jövő biztonsága” címmel tart előadást. A Cisco új biztonsági és felügyeleti megoldásai révén a vállalatok informatikai részlegei hatékonyabban kezelhetik azokat a napi kihívásokat, amelyek a mobil eszközök rohamos terjedésére, a változó dolgozói szokásokra, valamint a megnövekedett videóforgalomra, és annak a hálózatokra gyakorolt hatására vezethetők vissza. A termékportfólió kulcsfontosságú eleme az Identity Services Engine (ISE), amely a Cisco TrustSec megoldás központi szabályfeldolgozója, és amely lehetővé teszi a szervezet egészére kiterjedő biztonsági szabályok hatékony kialakítását és felügyeletét.

 

A Juniper szakemberei idén egy teljes napot megtöltenek technológiai bemutatókkal és workshopokkal, amelyek keretében a Juniper megoldások sokszínűségével és lehetőségeivel közelről, a gyakorlatban szerezhetnek tapasztalatot az érdeklődők. A workshop-ok ezért az egyik VIP teremben mindvégig gyakorlat orientált technikai előadásokat fognak tartani rendszerintegrátor partnereikkel közösen. Az idei évben a WSH szakemberei a VIP teremben tartanak folyamatosan előadásokat az informatikai biztonság aktuális témáival kapcsolatban. Az első téma a Junos Pulse Mobile Security Suite, egy apró program, amely széles körben nyújt megoldást a mobil eszközök biztonságát illetően. A második téma pedig egy sikertermék bemutatása, a Juniper Secure Access-é.

 

Kiberhadviselés és a kiberháború problémái igencsak feszegetik a biztonsági rendszerek határait és képességeit. Idén a Nemzeti Hálózatbiztonsági Központ előadásából kiderül, hogy milyen küzdelmet folytatnak ma ezen a területen a CERT nemzetközi szövetséggel együttműködve függetlenül attól, hogy éppen biztonsági esemény előtt, közben vagy után járunk.

 

Az ITBN legfrissebb programja ezen a linken érhető el:

http://www.itbn.hu/images/stories/itbn_2011_tervezett_program_szekciok_1_1b.pdf

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36